A gyenge forint vonzza a szlovákiaiakat

A gyenge forint vonzza a szlovákiaiakat
Pozsony |

<p>A gyenge forintnak és a kedvező áraknak köszönhetően a magyarországi üzletek továbbra is mágnesként vonzzák a külföldieket. A szlovákiai vásárlók idén is forintmilliárdokat költöttek a határ túloldalán, az osztrákokat azonban nem sikerült leelőzniük.</p>

A magyar fizetőeszköz euróhoz viszonyított árfolyama idén – pár hetet kivéve – tartósan a 300-as szint felett mozgott. Az idei csúcsot január közepén érte el, amikor egy euróért több mint 321 forintot adtak, április közepére ez ugyan 296 forintra csökkent, tegnap azonban már újra meghaladta a 313 forintot. Részben ennek, és persze a kedvezőbb áraknak köszönhetően egyre többen járnak át bevásárolni Magyarországra a szomszédos országokból.

A magyar statisztikai hivatal szerint a külföldiek az első három hónapban a tavalyinál 11 százalékkal többet, 288 milliárd forintot költöttek Magyarországon. A jóval nagyobb fizetéseiknek köszönhetően az osztrákok költik el a legtöbb pénzt: az idei első negyedévben 41 milliárd forintot hagytak Magyarországon. Az osztrákokat a Szlovákiából érkezők követték, 29 milliárd forinttal. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy Ausztriából többen járnának át Magyarországra vásárolni, mint Szlovákiából, csak azt, hogy az osztrákoknak több elkölthető pénzük van. Nem spórolnak azonban a németek sem, akik az idei első negyedévben 25 milliárd forintot költöttek el Magyarországon, őket az Egyesült Államokból érkezők (22 milliárd forint) és a romániaiak (21 milliárd forint) követték.

Az egy napra Magyarországra látogató külföldiek kiadása az első negyedévben 86 milliárd forintot tett ki, ami 5,9 százalékkal haladja meg az előző év azonos negyedévében mértet. A növekedést szinte teljes mértékben a szabadidős turisták kiadásainak bővülése adta: az egy évvel korábbihoz képest 63 százalékkal többet költöttek az egynapos utazásokon résztvevők, aminek jelentős része gyógyászati és egészségmegőrzési célú kezelésekhez, valamint rokonlátogatásokhoz kapcsolódott. A több napra Magyarországra látogatók 2015 első negyedévében 14 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban. A 203 milliárd forintnyi bevétel 90 százalékát (183 milliárd forint) a turisztikai motivációval érkezők költése adta.

A statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy az idei első negyedévben a tavalyinál 7,4%-kal több, 9,4 millió alkalommal látogattak külföldiek Magyarországra. Az egy napra látogatók (6,9 millió fő) 5,2 százalékkal érkeztek többen, mint 2014 első három hónapjában. A több napra érkezők száma 14 százalékkal, 2,5 millióra emelkedett. A turisztikai célú utazások 21 százalékkal bővültek, a nem turisztikai utak száma összességében nem változott. Az egy napra látogatók 36 százaléka átutazó, további 29%-uk vásárlási céllal érkezett, és 24% a turisztikai célú utazók aránya. (mi, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?