A Google közel 20 milliárd eurót utalt át 2017-ben bermudai leányvállalatának adóoptimalizálási céllal

Google
Brüsszel/Hága |

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját - jelentette pénteken a nemzetközi sajtó.

A holland kereskedelmi kamarához decemberben benyújtott papírok tanúsága szerint a Google Netherlands Holdings BV-n keresztül átutalt összeg négymilliárd euróval magasabb volt, mint 2016-ban.

A cikkek szerint a Google a holland cégen keresztül juttatta az Egyesült Államokon kívül keletkezett bevételei egy részét a Google Ireland Holdingsnak, amelyet a Nagy-Britanniához tartozó, adóparadicsomként számon tartott Bermuda szigetcsoporton jegyeztek be, ahol nincsen nyereségadó.

A Google anyavállalatának, az Alphabetnek ezen módszer segítségével az utóbbi több mint egy évtizedben sikerült egyszámjegyűre csökkentenie az Egyesült Államokon kívüli bevételei után fizetendő adója mértékét, ez nagyjából a negyede az egyébként Európában érvényes adókulcsoknak - írta több brüsszeli napilap.

A "dupla ír-holland szendvicsnek" nevezett módszer legális, azonban Írország az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására 2014-ben beleegyezett, hogy 2020-ig fokozatosan véget vet ennek a gyakorlatnak.

"Minden adót megfizetünk a helyi jogszabályoknak megfelelően világszerte" - szögezte le az amerikai internetes óriáscég.

"A Google más multinacionális vállalatokhoz hasonlóan a székhelyének számító országban fizeti meg társasági jövedelemadója legnagyobb részét. Az elmúlt tíz évben a tényleges globális adókulcsunk 26 százalék volt" - emelték ki a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?