Gazdaság

A gázdíj visszafizetésével csábítana a Smer

Pozony | A gazdasági tárca legfrissebb bejelentése alapján a Smer valószínűleg a következő parlamenti választások előtt is a lakossági gázdíjak egy részének a visszafizetésével próbálja majd növelni a népszerűségét. Ez azonban már 2016-ban sem hozta meg a kívánt hatást.
Molnár Iván

2018. november 7. 13:34

Az akkori kormányfő, Robert Fico 2016 januárjában személyesen ellenőrizte a gázdíj-visszafizetés postázását - TASR-felvétel

A Szlovák Gázművek (SPP) a múlt héten jelentette be, hogy már decembertől 6 százalékkal növeli a lakossági gázszolgáltatás árát, ami fogyasztói kategóriától függően nagyjából 10 és 80 euró közötti összeggel növeli a háztartások éves kiadásait. Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) ugyan már korábban figyelmeztetett arra, hogy a gázpiaci ára az elmúlt egy évben 16 százalékkal drágult, amire 2006 óta nem volt példa, vagyis a lakossági díjak növelése a piaci ármozgások miatt elkerülhetetlen, az ellenzék a mostani drágulásért is a kormányt teszi felelőssé. Karol Galek, az SaS parlamenti képviselője szerint a Robert Fico vezette kormány az előző választási időszakban felszámolta az energiapiacon az egészséges konkurenciát, amelynek köszönhetően a gáz ára stabil volt. Galek szerint a lakosság nem csupán a gáz valódi értékét fizeti ki az SPP-nek, hanem az állami dotációt is.

Elszabadultak az árak

A gazdasági tárca nemért egyet az ellenzéki bírálattal. „Az SaS újra bebizonyította, hogy ha hatalomra kerülne, kiszolgáltatná a védtelen fogyasztókat a nagy energiacégeknek. A lakossági áram és a gáz drágulását nem a szlovák kormány okozza, hanem a világpiaci ármozgások. Mindenhol ez a helyzet, nem csak Szlovákiában” – nyilatkozta Maroš Stano, a gazdasági tárca szóvivője, hozzátéve, hogy a kormány regulációs politikája nélkül az említett 6 százalék helyett az árak akár 15–20 százalékkal is emelkedhettek volna.

2018. november 3. 07:54

Ráfázik, aki gázzal fűt

Váratlan bejelentés

Az ellenzék és a kormány közötti adok-kapok az energiaárakkal kapcsolatban most azonban egy újabb elemmel bővült. „Ha jövőre is folytatódik a gáz világpiaci árának a növekedése, a kormány fontolóra veszi az újabb gázár-visszatérítést” – jelentette be Maroš Stano. A Smer egyik alelnöke, Peter Žiga által vezetett gazdasági tárca szóvivője részletekkel egyelőre nem szolgált, az intézkedést azonban valószínűleg ezúttal is a parlamenti választások előtti hónapokra időzítenék.
A gázdíj egy részének a visszafizetésére már az előző választási időszakban is rászánta magát a Fico-kabinet, abban reménykedve, hogy ezzel is sikerül növelnie a Smer népszerűségét. A 2016-os parlamenti választások előtt egy hónappal nagyjából 1,43 millió háztartás kapott vissza bizonyos összeget a korábban befizetett gázdíjából. A legtöbb fogyasztó ugyan csak 10 eurót kapott vissza, de a nagyobb fogyasztást produkáló háztartások akár 165 eurót is kaphattak. Az elemzők már akkor figyelmeztettek az intézkedés igazságtalanságára, hiszen elsősorban nem azokon segítettek, akik erre valóban rászorultak. A legtöbb pénzt a tehetősebb, nagyobb fogyasztású háztartások kapták, miközben az államnak mindez nagyjából 47 millió eurójába került.

Bukásra ítélve

A gázdíj visszatérítésének a politikai hatása ugyanakkor erősen kétséges. A Smer a 2016-os választásokon csúnyán leszerepelt a korábbi eredményeihez képest, és már nem tudott önállóan kormányt alakítani. „A Smer visszaesése bebizonyította, hogy nem lehet hosszabb távon fenntartani a népszerűséget a választók megvásárlásával, olyan populista intézkedésekkel, mint az ingyenes vonatozás vagy a gázdíj visszatérítése” – figyelmeztetett már akkor Ján Oravec, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (ZPS) elnöke. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?