A fotósok is perlik a Google-t digitalizálási programja miatt

New York |

<p>Az amerikai fotográfusok és illusztrátorok szövetsége is a szerzői jogok megsértése miatt perli a Google-t, amelytől azt követelik, hogy fizessen kártérítést az interneten megjelenő digitalizált könyvekben található illusztrációkért.</p>

"Ez az eljárás a korrektségről és a kártalanításról szól" - hangsúlyozta James McGuire, az eljárást kezdeményező ügyvédi iroda munkatársa, hozzátéve, hogy mások szellemi termékét csak az ezekért járó díjak megfizetése után szabadna felhasználni.

Az Amerikai Írószövetség és az Amerikai Könyvkiadók Szövetsége 2005-ben indított eljárást a Google digitalizálási törekvései ellen, amelyekkel a felperesek szerint szerzői jogokat sértett az informatikai óriásvállalat.

Az ügyben 2008 őszén született megállapodás, amelynek alapján a Google 125 millió dolláros szerződést kötött az írókat képviselő különböző amerikai csoportokkal műveik internetes felhasználásáról és az ezekből származó bevételek elosztásáról.

Az ügyben eljáró Denny Chin bíró tavaly novemberben azonban visszautasította a fotográfusok és az illusztrátorok képviselőinek kérését, hogy ők is csatlakozhassanak a szerzők és kiadók keresetéhez, és javasolta, hogy kifogásaik érvényesítéséhez kezdeményezzenek külön eljárást.

Az új csoportos kereset szerdán érkezett meg a New York-i kerületi bíróságra. A Google az újabb beadványra mindössze azt válaszolta: biztosak abban, hogy a Google Books tevékenysége a nemzetközi szerzői jogokkal teljesen összhangban áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?