A bankok több pénzt kérnek az ügyfeleiktől

bankkártya
Pozsony |

Az idei év elejétől nem csupán az energiaszolgáltatók lepték meg az ügyfeleiket magasabb árakkal, egyre drágábban kínálják szolgáltatásaikat az egyébként nem kis profitot felhalmozó hazai pénzintézetek is. Mire kellene felkészülniük a banki ügyfeleknek? Míg egyes pénzintézetek már január elsejétől módosítottak néhány szolgáltatásuk árán, mások erre februártól kerítenek sort.

 

Növekvő díjszabás

„A bankok kamatokból származó bevételei, az alacsony kamatszint miatt, várhatóan az elkövetkező időszakban sem nőnek majd látványosan, épp ellenkezőleg, tovább csökkenhetnek. A pénzintézetek az így keletkező kiesést a díjak növelésével pótolhatják. A legtöbb bank várhatóan elsősorban a bankfiókokban végrehajtott tranzakciókért felszámolt díjat növeli majd, arra sarkallva az ügyfeleit, hogy minél többen vegyék igénybe az elektronikus szolgáltatásokat” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója. A pénzintézetek bátran emelhetik a díjaikat, hiszen ezeket – a banki alapcsomagot kivéve – az állam nem szabályozza. „A pénzintézetek a változásokról azonban kötelesek tájékoztatni az ügyfeleiket a honlapjaikon és a fiókjaikon keresztül” – nyilatkozta Jana Kováčova, a jegybank sajtóosztályának a vezetője.

Szlovák Takarékpénztár

A legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár január elsejétől 50 centes díjat számláz azoknak, akik közvetlenül a bankfiókban fizetnek be készpénzt a számlájukra. Míg korábban ezért nem kértek pénzt, mostantól már minden hónapban csak az első ilyen tranzakció ingyenes. Ha idegen, vagyis olyan számlán szeretnénk készpénzt elhelyezni, amelynek nem vagyunk a tulajdonosai és nincs is hozzáférési engedélyünk, azért a bank 3 eurós díjat számláz. A Szlovák Takarékpénztár bevezetett egy új díjat is a fogyasztási hitel folyósításáért. Ez a hitel nagyságától függ: 300 és 1499 eurós kölcsön esetén 30 euró, 1500 és 2999 közöttinél 60 euró, és így tovább. A legmagasabb, 300 eurós díjat azok fizetik majd, akik 12 ezer eurónál nagyobb fogyasztási hitelt vesznek fel.

Tatra banka

Több változásra számíthatnak a Tatra banka ügyfelei is. Azon kívül, hogy változtak a Tatra Personal szolgáltatáscsomag egyes feltételei és a csomag által nyújtott szolgáltatások köre, az idegen számlára a bank fiókjából küldött készpénz után az idei év elejétől a korábbi 1,50 helyett 3 eurós díjat számláznak, míg a bankfiókos készpénzfelvételért 4 eurót kérnek. Korábban ez 3 euró volt. Az írásban benyújtott vagy a Dialog Live központon keresztül megadott fizetési felszólítás feldolgozásáért 3 eurót kérnek. Akik azt szeretnék, hogy a korábban egy másik bankba átutalt pénzt visszautalják a számlájukra, azok ezért a korábbi 5 euró helyett 10 eurós díjra számíthatnak.

ČSOB

A ČSOB ügyfeleit sem kerülik el a változások. Ha például a számlaegyenleget postán kérik, akkor ezért a korábbi 1 euró helyett január elsejétől 1,50 eurót fizetnek. Drágábban válthatnak be euróérméket is. Ha például több mint 100 érmét visznek a bankba, akkor a díj ezek értékének a 3 százaléka, minimum 3 euró. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha több mint 20 bankjegyet szeretnének felváltani.

UniCredit és OTP

Az UniCredit ügyfeleinek február elsejétől módosítják az SMS-ben elküldött figyelmeztetésekért fizetett díjukat. A bankkártyákkal végrehajtott tranzakciókról szóló értesítés például 0,05 euró lesz minden egyes SMS után. Az OTP-nél szintén februártól számíthatnak a változásokra. A fiataloknak kínált Ready számla esetében például az ügyfelek korlátlan számú készpénzes átutalást kezdeményezhetnek ingyenesen a számlájukra a bank fiókjaiban, míg korábban ezért 0,50 eurót kértek. Ugyanígy nem korlátozzák majd ennek a csomagnak az esetében a bankkártyás pénzfelvételt sem. Eddig erre a csomag tulajdonosai külön díj nélkül csak havonta egyszer keríthettek sort. Akik azonban februártól a bank fiókjában szeretnének készpénzt felvenni, 10 ezer eurós összeg alatt a mostani 2 euró helyett 3 eurós díjra számíthatnak, 10 ezer euró felett pedig a kivett pénz 0,05 százalékának megfelelő összeg marad a díj.

Nőtt a bankok profitja

A jegybank legutóbbi jelentése szerint a szlovákiai bankszektor továbbra is a legnyereségesebbek közé tartozik az Európai Unióban. A szlovákiai bankok összesített nyeresége az elmúlt év első tizenegy hónapjában csaknem 607 millió eurót tett ki, ami több mint 5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Míg a kamatokból származó bevételeket tavaly nem egész 4 százalékkal sikerült növelni, a banki díjakból származó bevételek csaknem 12 százalékkal nőttek. (mi, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?