838,3 millió euró külkereskedelmi többlet az első félévben

Pozsony |

<p>A szlovák külkereskedelem júniusi alakulása a hazai gazdasági elemzőket is meglepte. Az említett hónapban 208,2 millió euróval több árut vittünk ki az országból, mint amennyit behoztunk.</p>

Martin Lenko, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője szerint ez 3 millió euróval több, mint amire számítottak. Az első félévben 838,3 millió eurós többletet mért a statisztikai hivatal, ami 611,1 millió euróval haladja meg a múlt év azonos időszakában regisztráltat. Lenko szerint a viszonylag magas júniusi többlet elsősorban a behozatal növekedési ütemének csökkenésével magyarázható. Míg májusban még 32 százalékkal több árut hoztunk be az országba, mint egy évvel korábban, addig júniusban már csak alig 20 százalékkal nőtt az import. A kivitelünk ugyanakkor még júniusban is csaknem 26 százalékkal nőtt. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint mindez arra vall, hogy a hazai kereslet továbbra is elmarad a gazdasági válság előttitől.
„Az ipari termelés gyors növekedésének köszönhetően az elmúlt hónapban is 22-26%-kal nőtt a külkereskedelmi forgalmunk, júliusra így előzetesen 96,3 millió eurós többletre számítunk” – nyilatkozta Lenko. Ľubomír Koršňák az idei évre a bruttó hazai termék 2,1%-ának megfelelő külkereskedelmi többletet jósol a tavalyi 1,9 százalék után. „A németországi gazdasági mutatókból arra következtethetünk, hogy a kivitelünk az elkövetkező hónapokban tovább nőhet, az export esetleges csökkenésére leghamarabb az év végén, vagy a jövő év elején számíthatunk. Akkorra azonban fokozatosan beindul a pozsonyi Volkswagen új modelljeinek a gyártása, Trencsénben pedig a folyadékkristályosképernyők gyártására szakosodott tajvani AU Optronics elektronikai konszern is megkezdi a gyártást, ami tovább növelheti az ország kivitelét” – vallja Koršňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?