79 embert bocsát el hajógyár

Komárom |

<p>Május 1-jén 79 dolgozót bocsát el a komáromi hajógyár. A cég még februárban jelezte, hogy megválik 300 munkatársától, de igyekeznek minél tovább kitolni a leépítések időpontját.</p>

„Tettük, amit tudtunk, de sajnos, ehhez a radikális lépéshez kellet folyamodnunk” – mondta Peter Bulla, a hajógyár vezérigazgatója. Bulla elképzelhetőnek tartja, hogy az elbocsátott dolgozók később visszatérhetnének a gyárba, ehhez azonban az kellene, hogy sikeresen menjenek végbe a tárgyalások a német partnerrel. A megrendelés két hajó megépítésére szólna.

A gyár továbbra is tárgyal az Eximbankkal az áthidaló hitelről, ám ezek a tárgyalások 3-4 hónapig is eltarthatnak. Így a munkájukat vesztett dolgozók leghamarabb egy éven belül térhetnének vissza. A szerződés megkötése után ugyanis megközelítőleg két hónapig tart az anyagok beszerzése, csak ezt követően kezdődhetnek meg a munkálatok. „A gyártásban dolgozókat építettük le, a villanyszerelőket, bádogosokat és hasonló munkakörben dolgozókat” – mondta Bulla.

A vezérigazgató arról nem kívánt nyilatkozni, várhatók-e újabb elbocsátások a jövőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?