<p>Szlovákiában egyre gyorsabban nő az átlagfizetés – derül ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett jelentéséből, amely azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyes ágazatok, cégtípusok és régiók között továbbra is szakadéknyi különbségek vannak.</p>
4,1%-kal nőtt az átlagbér
A statisztikai hivatal szerint Szlovákiában tavaly éves szinten 858 euró volt a bruttó havi átlagbér, 4,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A most kiadott jelentés szerint az átlagbér egyre gyorsabban nő, hiszen egy évvel korábban még csak 2,4 százalékos bővülést mértek. Tavaly az árak ráadásul 0,1 százalékkal csökkentek, a lakosság a fizetéséből így 4,2 százalékkal több árut vásárolhatott, mint egy évvel korábban. Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője szerint a fizetések emelkedése az ország javuló gazdasági teljesítményével magyarázható. Szlovákiában ugyanis 2011 óta nem nőtt olyan gyorsan a gazdaság teljesítménye, mint tavaly: a bruttó hazai termék (GDP) az elmúlt évben 2,4 százalékkal bővült, szemben az egy évvel korábbi 1,4 százalékkal.
A felsorolt adatok azonban csak az országos átlagot tükrözik, miközben az egyes alkalmazottak fizetései között szakadéknyi különbségek vannak. A legjobban azok jártak, akik a nagyobb cégeknél találtak munkát, hiszen ezeknél tavaly több mint 5 százalékkal, 1072 euróra nőtt a bruttó átlagfizetés. Ezzel szemben a 20 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató kisebb vállalkozások átlagosan csak 718 eurót fizettek az alkalmazottaiknak, ami több mint 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ez utóbbiakkal szemben még az állami intézményeknél dolgozók is jobban jártak, hiszen nekik 4 százalékkal, 956 euróra nőtt az átlagfizetésük.
Hozzá kell tenni azonban, hogy ez sem számít szentírásnak, hiszen sok olyan kis cég van, amely rendkívül jól fizeti az alkalmazottait, különösen a kiemelt ágazatokban. Ilyennek számít például az infotechnológiai és távközlési ágazat, ahol a havi átlagbér eléri az 1764 eurót, jól fizet azonban a bankszektor és az energiaágazat is, az előbbiben 1603, az utóbbiban 1585 euró a havi bruttó átlagbér. A legrosszabbul fizető munkáltatóknak a szálloda- és étterem-tulajdonosok számítanak, hiszen ebben az ágazatban a bruttó átlagfizetés tavaly csupán 563 euró volt. Továbbra is jelentős különbségek vannak azonban az egyes régiók között is. Míg Pozsonyban a havi átlagbér eléri az 1158 eurót, a többi megyében 744 és 855 euró között mozog, az előbbi adat Eperjes, az utóbbi Trencsén megyére vonatkozik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.