340 új munkahely létesülhet Nagyidán

Nagyida | A IEE Sensing Slovakia nevű vállalat 12,6 millió eurós beruházást tervez megvalósítani a községben.
TASR

2016. január 6. 21:45

A beruházásból megvalósuló üzemben legfőképpen azokat a szenzorokat gyártják majd, amelyek azt érzékelik, hogy bekapcsolták-e az autóban a biztonsági övet. A fejlesztés következtében az üzem gyártókapacitása jelentősen megnövekedik. 2014-ben 13,7 millió ilyen szenzort állítottak elő, a tervek szerint 2018-ban már 24,1 millió darabot gyártanak majd. A fent említett szenzoron túl más, az autókban használatos érzékelőket is készítenek majd az üzemben. 

 
A gazdasági minisztérium a beruházásról kiadott közleményében azt írja, hogy a befektető egy kutató fejlesztő részleget is tervez. Ennek létrehozásában és működtetésében a szlovákiai egyetemekre is számítanak.

 IEE Sensing Slovakia már benyújtotta a befektetést ösztönző intézkedések iránti igényét a kormányhoz. Összesen 4,6 millió eurós támogatást szeretnének kapni. A tárca közleménye szerint ezt úgy valósítanák meg, hogy adókedvezményeket kapna a befektető. Ezt az intézkedést azonban még a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A szlovákiai vállalat a  IEE Group tagja. Ennek a csoportnak a székhelye a Kínához tartozó Hongkongban van. A csoport a 2013-as évben összesen 1 658 személyt foglalkoztatott és 156 millió árbevétele volt.
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

A gyerekek közel felét zaklatják – mindenhol megelőző intézkedésekre van szükség

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

FriderikuszPodcast

Eva Rezešová: Ötkor kivettek a zárkából és elvittek a csurmába (VIDEÓ)

Novak Djokovic
Frissítve

Djokovic nem indulhat az Australian Openen

koronavírus

Koronavírus – Háromezer felett az egy nap alatt regisztrált betegek száma, 48-an elhunytak

kötelező oltás

Ausztriából költöznek Sopronba a kötelező oltás miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.