Mi szükség van 2020-ban egy újabb Drakula-adaptációra? A Gatiss–Moffat-duó szerint itt volt az ideje ismét félelmetessé tenni a vámpírok urát.
SOROZATDARÁLÓ: Modernizált vérszívó
Nem volt különösebb hírverés a BBC és a Netflix új minisorozatának érkezése körül, a háromrészes (az egyes részek kb. másfél órásak) széria szinte suttyomban került fel a streaming szolgáltató könyvtárába, hogy ott aztán pár nap alatt világszenzációvá váljon. Ehhez persze kellett némi pofátlanság is Steven Moffat és Mark Gatiss showrunnerek részéről, akik – mondhatni – elég szabadon adaptálták Bram Stoker klasszikusát, alaposan belenyúlva a szerkezetébe modernizálták. Bár minisorozatról van szó, a Drakula inkább működik úgy, mint egy háromrészes film, amelyben minden rész más-más stílusban készült, a főhősök személye mégis összeköti őket. Stoker eredetijéhez talán még az első rész áll legközelebb, legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy az epizód nagyrészt a vámpír gróf kastélyában játszódik, ahol „emberünk” az angol ifjonc, Jonathan Harker vérét szívja ki lassan, de biztosan. Azonban már itt is akadnak vad elhajlások. Mina eredetileg központi figuráját az írók itt sokadrangú mellékszereplővé silányítják, míg Van Helsingből apácát csinálnak, ami amúgy a sorozat legjobb húzása, mivel Dolly Wells valósággal lubickol a szerepben, méltó partnerévé válva a vérszívót játszó Claes Bangnek. A dán színészt Moffat és Gatiss A négyzet című Cannes-ban Arany Pálma díjas abszurd vígjátékban nézte ki magának, és elsősorban azért tökéletes választás, mert egyszerre tud elegáns, férfias, humoros és borzasztóan félelmetes lenni. Annyit már biztosan köszönhetünk a Drakulának, hogy végre újra félelmetesnek láthattunk egy vámpírt, és ezt biztosan nem lehet elvenni tőle. A második részben a gróf Angliába tartó hajóútját követhetjük végig, ami egy kicsit Agatha Christie-re hajaz, ugyanis Drakula egyenként nyírja ki az utastársait, míg azok kétségbeesve próbálják kinyomozni, ki a felelős a furcsa eltűnésekért/halálesetekért. A recept itt azért működik kevésbé, mert mi már az elejétől fogva tudjuk, ki a hunyó, de ez nem jelenti azt, hogy a sztori ne lenne szórakoztató. A harmadik epizódban a showrunnerek már nyíltan kukázták Stoker eredetijét egy egészen merész, újító fordulat kedvéért. Tényleg nem tartozom azok közé, akik ragaszkodnának a könyvhű adaptációkhoz (SPOILER következik), de hiába volt jó ötlet egy nagy időugrással Drakula figuráját áthozni korunkba, ha ezzel az alkotók nem igazán kezdenek semmit, egyszerűen fogalmuk sincs, mit csináljanak a saját ötletükkel. A végkimenetel pedig olyan szinten csalódást keltő, hogy majdnem sikerül vele lerombolniuk még azt az élményt is, amit az első két rész jelentett. A Drakula olyan minisorozat, amely akkor működik igazán, ha nem nézzük végig. Ritkán adok kéretlenül efféle jó tanácsot, de mindenki jobban jár, ha a második epizód után abbahagyja a szériát. Akkor még a pozitív élmények lesznek többségben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.