Sorozatdaráló: Elrabolták, de Liam Neeson nem jött

Míg Ridley Scott mozija leginkább Kevin Spacey drasztikus kiradírozásával írta be magát a filmtörténetbe, a Danny Boyle nevével fémjelzett FX sorozat már tényleg mélyreható betekintést nyújt minden idők egyik leghírhedtebb emberrablásába, ami leginkább azzal vált nevezetessé, hogy az elrabolt fiú milliárdos nagypapája nem volt hajlandó kifizetni a váltságdíjat. Kifejezetten szerencsés, hogy pár hónapja moziban láthattam Ridley Scott két órába sűrített verzióját is a történetből, mert így lett igazán szembeötlő, hogy vannak olyan sztorik, amik túl gazdagok és szerteágazók ahhoz, hogy egyetlen mozifilmben be lehessen mutatni őket. A sorozatot eddig ugyan Danny Boyle nevéhez kapcsoltam, aki három rész rendezőjeként és producerként valóban ott bábáskodott a Bizalom felett, de a széria valódi kreátora Boyle állandó forgatókönyvírója, Simon Beaufoy, aki minden részletre figyelve alkotta meg a hetvenes években történt Getty emberrablás tévés krónikáját. Az már 2018-ban szinte alap, hogy az évtized atmoszféráját és hippikultúráját hihetetlenül találóan adják vissza, az meg a bónusz, hogy a Bizalom fantasztikusan néz ki, teli van vizuális ötletekkel és olyan ritmusa van, ami még a pörgős nagyjátékfilmeknek is dicséretére válna. Az pedig már egyenesen lehengerlő, hogy Beaufoy a dramaturgiával is bátran kísérletezik.

Az első részt látva még simán azt hihetnénk, hogy a széria abszolút főszereplője az öreg Gettyt alakító Donald Sutherland lesz, hogy aztán a második részre háttérbe vonulva átadja a terepet a cowboykalapban is zseniális Brendan Frasernek, akinek ez lett a nagy visszatérése. Az írók gyakorlatilag minden részben más szereplőre fókuszálnak, képesek egy teljes részt beáldozni egy nagy flashbackre, és ha mondjuk az egyik epizód nagyon mozgalmas és akciódús volt, a következő jó eséllyel tépelődősebb és lassabb lesz. A formával és a dramaturgiával való játék azonban érdekes módon egyáltalán nem megy a széria egységességének rovására: pont attól válik kerek egésszé, hogy minden részben egy kicsit más. Furcsa, hogy a Bizalom fő előnye jelenti egyben a sorozat egyetlen hibáját is. Beufoy és csapata minden részletre kiterjedő érdeklődése olykor sajnos az érdektelenebb részletekre is kiterjed, és amikor azt kellett néznem, hogy a Getty ház komornyikja is egy külön szálat kapott, már én is csak értetlenkedni tudtam. Részben ennek köszönhető, hogy a legtöbb rész egy óra körüli hosszúságú: ha lenyesték volna róla a felesleget, még ennél is dinamikusabb és kicsit rövidebb lehetne. Az elnyújtottságával együtt a Bizalom ugyanis olyan stílusosan mutatja be a vidéki olasz maffia belterjes világát és egy dúsgazdag, de teljesen szétesett angol család boldogtalanságát a pénzhegyek mögött, hogy nem lehet lekattanni róla. 

Tóth Csaba