Dwayne Johnson volt a legjobban fizetett filmsztár tavaly

Dwayne Johnson

Dwayne Johnson volt tavaly a legjobban fizetett filmsztár a Forbes üzleti magazin szerdán közzétett listája szerint.

A Jumanji sztárja 89,4 millió dollárral vette át a lista vezetését a korábbi győztestől, George Clooneytól, aki ezúttal be sem került az első tízbe - emlékeztet a BBC.

Johnson tavalyelőtt 119 millió dollárral csak a második helyet szerezte meg. Clooney ugyanis 2017-ben tequilacégének eladásával keresett sokat: a Forbes adatai szerint egymilliárd dollárt kapott a vállalatért.

Az üzleti magazin a sztárszínészek éves jövedelmét a filmjeik mellett egyéb bevételeikből, márkaszerződéseikből számítja ki.

Johnson az Under Armour sportmárkával is sokat keres. A Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilm, valamint a Családi bunyó és a Shazam! is jól jövedelmezett számára. Idén mutatják be Jumanji: A következő szint című filmjét is, amelyben Kevin Hart és Jack Black társaságában szerepel.

A Forbes tízes toplistáján Chris Hemsworth a második 76,4 millió dollárral, Robert Downey Jr. pedig 66 millió dollárral a harmadik. Bradley Cooper 2015 után ismét szerepel az első tízben a Csillag születik sikerének köszönhetően, amelynek rendezője, forgatókönyvírója, producere és szereplője is volt. Cooper 57 millió dollárral lett a hatodik a listán.

Will Smith az Aladdin című filmjével a tizedik helyre érkezett 35 millió dolláros bevétellel.

A Forbes pénteken publikálja a legjobban kereső színésznők toplistáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?