Fico szerint Matovičnak elment az esze, állítja, a kormányfő hazudott az orosz vakcináról

Robert Fico
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek elment az esze, a magatartása az adott helyzetben rendkívül veszélyes az országra nézve – jelentette ki Robert Fico volt kormányfő és a Smer elnöke a keddi sajtótájékoztatóján. Úgy véli, a kormány elveszítette minden tekintélyét, és nincs rá esély, hogy bármi is megváltozik. Hozzátette: a kormányfő nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy Oroszország kétmillió adag Szputnyik vakcinát ajánlott fel Szlovákiának.

„Nincs semmilyen hivatalos dokumentum, amely bizonyítaná a kétmillió adag vakcina megrendelését, vagy azt, hogy rendelkezésre állna ekkora mennyiség” – jelentette ki a pártelnök a Smer oroszországi kapcsolataira hivatkozva. Fico őrültnek nevezte Matovičot. „Mesél egy történetet, és meggyőződése, hogy a történet igaz” – jegyezte meg. A volt kormányfő bírálta azt is, ahogy Matovič a szakértőkről beszél.

„Egy józanul gondolkodó miniszterelnök nem mondhat olyat, hogy amikor ő kezelte a világjárványt, világbajnokok voltunk, és most, hogy a szakértők kezelik, már mi vagyunk a legrosszabbak a világon”

– jegyezte meg Fico, hozzáfűzve: ez sértés, és a szakemberek helyében nem menne el a találkozóra, amelyre a kormányfő hívta meg őket.

Fico szerint kormányváltásra van szükség, ezért folytatják az aláírásgyűjtést, melynek célja egy népszavazás kezdeményezése az előrehozott választásokért. Állítása szerint már több tízezer aláírást sikerült összegyűjteni. Elutasította a népszavazásra javasolt kérdés alkotmányosságának kétségbe vonását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?