Fico beszédét közvetítették a bársonyos forradalom emléknapján, négy embert bocsátottak el az RTVS-től

Robert Fico

Ľuboš Machaj, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatója elbocsátotta a köztévé hírszolgálati és publicisztikai igazgatóját, Mária Hlucháňovát. Rajta kívül Alfonz Šuran intendáns, Peter Nittnaus fődramaturg és Andrea Fajnorová, a tévés hírszolgálati és aktuális publicisztikai részleg vezetője is távozik a köztévétől. A szekció vezetésével Miroslav Frindtet bízták meg, aki 1999 óta különböző pozíciókban dolgozik az RTVS-nél.

Az RTVS vezetőségének távozását azzal indokolták, hogy a november 17-én, a bársonyos forradalom emléknapján a :24-es csatornán műsorra tűzték Robert Fico, a Smer elnökének a párt tisztújító közgyűlésén mondott beszédét. Az élőben közvetített műsort az RTVS vezérigazgatója rendkívül sajnálatosnak és nyugtalanítónak nevezte.

„Mindenekelőtt azért, mert egy ilyen ünnepen egyetlen politikai pártnak sem szabad helyet kapnia az RTVS adásán. A közmédia közvetítésének a bársonyos forradalom demokratikus eredményeinek és vívmányainak kell teret adnia, amit a jelen helyzetben rendkívül fontosnak tartok” – tette hozzá Machaj.

Hozzátette, noha kiemelt figyelmet fordítottak a november 17-ei adás tartalmi összeállítására, sem ő, sem a vezetőség tagjai nem tudtak arról, hogy ilyen közvetítést terveznének.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?