TRAGÉDIA: Viccből összekötözték a férfit, reggelre halálra fagyott

gyász illusztráció
Nagylók |

Három férfi viccből kitalálta, hogy egy széket kötöznek a község megbecsült munkásának hátára – tragédia lett belőle.

Göbölös Zsolt hátára három férfi kötözött egy felfordított széket, a kezét és lábát pedig szigetelőszalaggal csomózták össze a magyarországi Nagylók egyik kocsmájában.

A pultos közben levideózta az egész jelenetet, a fél falu szegény Zsolton röhögött – mondta egy helyi a Blikknek. Aztán valaki szólt, hogy engedjék el a férfit, mire a vendégek azt mondták, majd elengedik. 

Ezt viszont nem tették meg, és záróra után otthagyták a férfit megkötözve. Zsolt a földre esett és nem tudott felállni a hideg kőről. Hajnalban talált rá a helyi busz sofőrje, riasztotta a mentőket, de a férfi annyira kihűlt, hogy nem tudták megmenteni az életét.

Blikk cikke szerint a 43 éves férfinak négy gyereke volt, és a falu legjámborabb emberének tartották. A rendőrség három embert, egy 30, egy 32, és egy 37 éves nagylóki férfit hallgatott ki gyanúsítottként gondatlan emberölés vétsége miatt.

(444,blikk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?