Fekete krónika

Sokan meghaltak Japánban a nagy meleg miatt

Ötvenhét ember halt meg Japánban a hőséggel összefüggő egészségügyi problémák miatt július 29-e óta - közölte kedden a tokiói kormány.
MTI

2019. augusztus 6. 18:19

- TASR/AP-felvétel

A tájékoztatás szerint az előző héthez képest a háromszorosára, 5664-ről 18 347-re emelkedett a hőguta miatt kórházba került emberek száma, több mint a felük 65 év feletti. Több mint 700-an súlyos tünetekkel kerültek kórházba, és legalább háromhetes gyógykezelés vár ott rájuk. 

A hőség miatt kórházba kerülők száma most volt a második legnagyobb 2008 óta, amikor a heti statisztikákat elkezdték készíteni

Japánban az elmúl napokban a hőmérséklet helyenként meghaladta 38 Celsius-fokot. A meleg leginkább az idősek számára megterhelő, mert többet tartózkodnak a szabadban, illetve otthon takarékosságból nem kapcsolják be a légkondicionálót. A hatóságok felszólították az embereket, hogy fogyasszanak sok folyadékot, hordjanak fejfedőt, és igyekezzenek minél kevesebb időt tölteni a napon.

Tavaly nyáron 140 ember halt meg a rendkívüli hőség miatt, emberek tízezrei kerültek kórházba. 

A Tokiói-öböl felett jelenleg nagy légnyomású légréteg uralkodik, ami hőséggel párosul. Az ország harmadik legnagyobb, délnyugaton fekvő Kjúsú szigetén kedden ugyanakkor heves esőzések voltak és rendkívül erős szél tombolt, miután Mijadzaki közelében megérkezett a szezon nyolcadik, Franciscóra keresztelt tájfunja. A Franciscóval érkező legerősebb széllökések az óránkénti akár 144 kilométeres sebességet is elérték azt megelőzően, hogy a tájfun lecsapott.

Egy ember holtan találtak, aki a feltételezések szerint beleesett a megáradt folyóba a Kjúsú szigetén található Kokonoe városában - jelentette az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató a helyi rendőrségre hivatkozva.

Az előrejelzések további erős szelek, áradások, valamint földcsuszamlások veszélyére figyelmeztettek.

A part menti Oita prefektúrában 154 ezer embernek, míg Fukuoka prefektúrában húszezer embernek tanácsolták, hogy vonuljon óvóhelyre a trópusi vihar veszélye miatt. A helyi áramszolgáltató tájékoztatása szerint a szigeten hatezer háztartásban nincs villany. Több mint kétszáz légi és számos vonatjáratot töröltek az ítéletidő miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Coe egyik világcsúcsára sem számított

Merkel a Kuciak-gyilkosság ügyében folyó nyomozásról kérdezte Čaputovát

VIDEÓ: Ledózerolták a kuncsaftjaira támadó albán vendéglős éttermét

20 fokos hőmérséklet-különbség volt az északi és a délkeleti országrész között

24 óra a sérült gyerekekért

Jelentősen romlott a Titanic állapota

Legfrissebb galériák
Olvasta már?