Sokan meghaltak Indiában a monszun okozta áradások miatt

india monszun
Újdelhi |

Legkevesebb 39 ember meghalt India déli részén, Kerala államban az elmúlt száz év egyik legsúlyosabb monszunévada miatt kialakult áradásokban - tudatták helyi illetékesek hétfőn.

Az anyagi kár is jelentős; a hatóságok 1,1 milliárd dollárra becsülik. Több autópálya járhatatlanná vált, és mintegy ezer hektáron a termény is elpusztult. A keralai miniszterelnöki hivatal Twitter-üzenetben azt közölte, hogy csaknem 20 ezer ház vált lakhatatlanná, és tízezer kilométernyi közút ment tönkre.

Az alacsonyabban fekvő területekről 33 372 embert telepítettek ki, és több mint 300 állami befogadóközpontban helyezték el őket. A halálos áldozatok többsége vízbe fulladt, vagy földcsuszamlás temette be. Öt embert eltűntként tartanak nyilván.

Pinaraji Vidzsajan keralai kormányfő szerint 1924 óta a második legsúlyosabb az árvízhelyzet az államban, 14 körzetből 10 súlyosan érintett, és 27 helyen kellett megnyitni a gátakat, hogy csökkenteni lehessen a rájuk nehezedő nyomást.

A meteorológusok egészen szerdáig súlyos vagy különösen súlyos esőzéseket jeleznek előre Kerala sok részén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?