Meghalt Terry Black

Terry Black

71 éves korában meghalt Terry Black, azaz Rácz Károly egy müncheni kórházban. A hírt fia erősítette meg a Blikknek, de azt mondta, bővebb tájékoztatást később adnak az ügyben.

Az ismert transzvesztita művész még szeptember 13-án számolt be a közösségi oldalán jól sikerült szívműtétjéről, de korábban rákkal is kezelték. A hírt fia erősítette meg a Blikknek, de azt mondta, bővebb tájékoztatást később adnak az ügyben.

Terry Black évtizedekig dolgozott pornószínészként Németországban, több mint 150 filmben szerepelt. 2001-ben örökbefogadott egy kisfiút, Dánielt, majd 2005-ben egy kislányt. A Szabad Szabadság Pártnak nyolc évig volt az elnöke. 2009-ben elindult európai parlamenti választásokon a Magyarországi Kisebbségek Pártja jelöltjeként. 2010-ben az MSZP színeiben indult jelöltként Tököl egyik választókerületében.

Emlékezetes, hogy tavaly Terry Black azzal vádolta a Jobbik korábbi elnökét, Vona Gábort, hogy homoszexuális kapcsolatai voltak. A törvényszék hazugságnak minősítette a vádat.

(mm,index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?