Észak-Korea bontási munkálatokat kezdett egy rakétakísérleti telepén

Észak-Kórea
Washington |

Észak-Korea megkezdte a Szohe rakétakísérleti telep központi létesítményeinek a lebontását, ami az első kézzelfogható jele lehet annak, hogy Phenjan betartja Washingtonnak erre tett ígéretét - közölte műholdas felvételekre hivatkozva a 38 North nevű, washingtoni székhelyű hírportál hétfőn.

Donald Trump amerikai elnök a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel június 12-én Szingapúrban folytatott találkozója után közölte, hogy Kim ígéretet tett egy központi rakétakísérleti telep felszámolására. Trump nem nevezte meg a helyszínt, de egy amerikai tisztviselő később közölte: a Szohe rakétakísérleti telepről volt szó. 

A 38 North közlése szerint a július 20-án készült műholdas felvételek arról árulkodnak, hogy az észak-koreaiak megkezdték egy hordozórakéta-összeállító, valamint egy, a folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére használt építmény elbontását. 

Az agytröszt szerint mivel a szóban forgó létesítmények a feltételezések szerint központi szerepet játszottak az észak-koreai ballisztikus rakétaprogramban, a felszámolásukra tett erőfeszítések bizalomépítő intézkedéseknek tekinthetőek Phenjan részéről.

Bár Kim Dzsong Un ígéretet tett országa atomfegyver-mentesítésére, a szingapúri csúcs óta egyre több kérdés merült fel annak határidejéről és mikéntjéről. Donald Trump a múlt héten azt mondta, hogy ezzel "nem sietnek", "nincsen határideje", ugyanakkor sajtójelentések szerint az amerikai elnök egyre frusztráltabbnak mutatkozott belső körében az atommentesítésre tett érdemi lépések hiánya miatt.

A 38 North vezető szerkesztője, Jenny Town szerint a Szohe telepen végzett munkálatok azt jelenthetik, hogy Phenjan pillanatnyilag hajlandó lemondani műholdak felbocsájtásáról, illetve rakéta- és atomkísérleteiről. Ez pedig előrelépést jelenthet a Washingtonnal folytatott tárgyalásokban. 

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nagykövetei előtt mondott beszédében hangsúlyozta: Észak-Koreának konkrét cselekedetekkel kell bizonyítania elkötelezettségét ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessen az érvényben lévő szankciók enyhítése. Leszögezte azt is, hogy az atomfegyver-mentesítés megvalósításához teljes mértékben be kell tartani a Phenjan elleni gazdasági büntetőintézkedéseket, mivel Észak-Korea továbbra is megpróbálja megkerülni a szankciókat, olajtermékeket és szenet importál. 

Korábbi jelentések szerint Phenjan tengeri úton, teherszállító hajókkal szerzi be főként kínai és orosz eladóktól a szükséges energiahordozókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?