Élt tizenkilenc évet

Nem lehetett nem észrevenni, hogy az egykor tízezreket vonzó világzenei koncerthelyszín iránt folyamatosan csökken az érdeklődés. Az utóbbi néhány évben már kínszenvedés volt látni a pangást: alig öt-hatszáz nézőt szórakoztattak olyan nevek, mint az afrikai zenét techno-ritmusokkal vegyítő brit Transglobal Underground, a legendás francia Les Négresses Vertes vagy a finnek rendszeresen visszajáró alternatív lányzenekara, a Värttinä. Mostanában mintha az összes látogatót csak a nagyszínpad sztárjai érdekelnék – akik közül egyébként a látott teljesítmény alapján nem mindenki érdemelte meg a kiemelt státuszt. 

Több mint hullámvölgy 
Kardos József, a Sziget programigazgatója tavaly a közönség összetételének változásával magyarázta lapunknak ezt a szomorú tendenciát. A középosztálybeli fiatalok egyértelműen a nagy nevekre kíváncsiak, illetve a partisátorban akarnak bulizni elektronikus zenére, és kevésbé érdekli őket a dzsessz vagy éppen a metál (ezért is szűnt meg mindkét koncerthelyszín már évekkel ezelőtt). De a világzenei színpaddal kapcsolatban akkor még optimista volt, csupán hullámvölgynek tartotta a pangást, és úgy látta, fel fog tápászkodni ez a műfaj, mert az emberek idővel ráunnak a felkapott sztárokra, és keresni kezdik a különleges csemegéket. Nos, időközben kiderült, hogy erre a feltápászkodásra már nincs idő, illetve nem finanszíroznak egy újabb veszteséges hetet, annak reményében, hogy egyszer majd visszatér a nyitott, kíváncsi tizenöt-húszezres közönség.

Az ízlésformáló színpad
Biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Magyarországon ugyanis ennek az emblematikus helyszínnek köszönhetően nyílt ki a kapu egy új világra, amely az átlagember számára elérhetetlen volt – itt, és csak itt találkozhattunk bátran és innovatív módon továbbgondolt hagyományőrzéssel, izgalmas crossover projektekkel, régi és új rockerek figyelmére is számot tartó autentikus népzenei előadókkal. Öröm volt nézni, hogyan pogóznak punkfrizurás fiatalok az algériai tuareg Tinariwen zenekarra, vagy éppen a Boban Markovic Orchestar balkáni kocsmazenéjére (ők 2001 óta jártak vissza), hogyan vegyül az indiai zene az elektronikával Talvin Singh vagy Nitin Sawhney dalaiban, hogy a közép-afrikai, kubai vagy dél-amerikai felhozatalról ne is beszéljünk. De ezen a színpadon mutatkozott be a szigetelőknek a Csík zenekar, a Muzsikás (Alexander Balanescuval kiegészülve), Lajkó Félix, a PASO és a Besh o droM is, hogy most csak azokat említsük, akik a legtöbb külföldit vonzották. 
Nem titok – vagy ha igen, akkor elnézést, úgyis mindegy már – hogy azokban az időkben, amikor még a magyar hetijegyesek voltak többségben a Szigeten, itt tesztelték a koncertszervezők a világzenei előadókat. Azt, hogy kiknek van esélyük a későbbiekben megtölteni egy Akváriumot (akkor még Gödör Klub), vagy egy A38 Hajót. És a magyar közönség körében legsikeresebbeket tényleg meghívták később más helyekre, sőt más magyarországi fesztiválokra is. 

Vándorlás a túlélésért
A világzenei színpad sokáig a Hajógyári-sziget legtávolabbi zugában, a sportpályákon is túl, a francia kemping mellett működött. Aztán amikor csappanni kezdett az érdeklődés, átköltöztették a múzeum-negyed elejére, a domb mellé (oda, ahol az 1994-es fesztiválon a Jethro Tullt lehetett megnézni 300 forintos napijeggyel). A szervezők azt remélték, a könnyebben megközelíthető, jobban szem előtt lévő helyszín több nézőt vonz majd, nem beszélve a domb nyújtotta lejtős nézőtér előnyeiről. Ez sem segített – az előadók ugyan azt hihették, komoly közönségük van, a dombon ücsörgők azonban inkább szundikáltak és beszélgettek, vagyis nem a zene vonzotta őket oda, hanem a kényelmi szempontok.
Aztán újabb költözés következett, az egykori metálszínpad helyére, vagy idősebbeknek: a hajdani Bahia színpad helyére. Itt érte a kegyelemdöfés a világzenei helyszínt. A tavalyi fesztiválon fő műsoridőben sem nagyon voltak ezernél többen a színpad előtt. Pedig a programszervezők igazán kitettek magukért, a műfaj legnagyobb sztárjait vonultatták fel, illetve olyan megbízható neveket, akik ugyan túl vannak már sikereik csúcsán, de még mindig stabil, nívós produkciót hoznak, stadionokat töltenek meg jobb helyeken, és a huszonéves nemzedék még nem láthatta őket élőben errefelé.

Csak átalakul?
Ezek után nyilván senkit sem lep meg a radikális döntés. A helyszín megszüntetésével kapcsolatban a szervezők fontosnak tartották elmondani, hogy egyáltalán nem szeretnék száműzni magát a műfajt a Szigetről. Ráadásul szerintük a világzene már annyira beleivódott szinte minden műfajba, hogy akár egy nagyszínpados fellépőnél is erősen jelen lehet a hatása. Nos, hiába böngésszük az idei névsort, eddig senkinél sem fedeztünk fel világzenei hatást, ha csak a Ed Sheeran, a Foo Fighters, a Twenty One Pilots vagy a Franz Ferdinand tagjai nem hallgatnak odahaza népzenei ihletésű lemezeket. 
Búcsúzunk hát ettől a páratlan helyszíntől. Szép kort ért meg, sokunk zenei ízlésére volt komoly hatással. Mi, akik ismertük és szerettük, számos nagy felfedezést, meghatározó találkozást köszönhetünk neki. És tudjuk, hogy itt Közép-Európában soha ennél közelebb nem juthatunk már a world music szcéna csúcsragadozóihoz.