(Fotó: Fél Krisztina archívumából)
Egy hölgy a férfiak uralta világban
Lelkiismeretes, felelősségtudó, keményen dolgozó ember – mindenkitől ezt hallottam. Meg azt is, hogy bármilyen munkát végezne, abban sikeres lenne, mert nagy benne a versenyszellem, és emberi.
Még idézhetném a Fél Krisztináról kapott jellemzéseket, amelyek szépen egymás mellé sorakoztatva útmutatásként szolgálhatnak ahhoz, mi kell, hogy nőként vezetővé válhasson valaki. Mert mindjárt az első, okos kutatók által megszabott ajánlás azt mondja: „képesnek kell lennie arra, hogy sok magabiztos ember között ugyanolyan határozottan el merje mondani a saját ötletét, mint a többiek”. Ami igaz, igaz! Rengeteg bátorság kell hozzá...
A második: „Ne engedd, hogy elbizonytalanítsanak abban, amit helyesnek vélsz.” Még hosszan sorolhatnám tovább. Szerintem, bár nem vagyok feminista, a férfiaknak is el kell ismerniük, hogy a nők ma kritikusabban gondolkoznak, mint azelőtt, határozottabbak lettek, és több felelősséget vállalnak magukra. Fél Krisztina ennek kitűnő példája. S annak is, hogy magyar gimnáziumból lehet karriert befutni, de kell hozzá az, amit emlegettünk. És még valami: nyelvtudás.
Krisztina a komáromi gimnáziumból került a pozsonyi közgazdasági egyetemre, közben több nyelven híreket szerkesztett a hírügynökségnek, majd megnyerte a brit kormány pályázatát, s Angliában MBA (Master of Business Administration) végzettséget szerzett. Pályája a médiában indult, a Twist Rádióból ismerhetik kellemes, jellegzetes hangját. Parlamenti és kormánytudósítóként tevékenykedett, gazdasági és korrupciós témákkal foglalkozott. Akik ismerték, azt mondják, nagy parlamenti ismeretséggel rendelkezett, s nem engedte magát befolyásolni. A rádióból került a legnagyobb hazai vegyi üzembe, a Slovnaftba szóvivőként, később búcsút mondva a médiának a MOL-csoportcég termékmenedzsere lett, majd egyre lépkedett felfelé, míg 2015-ben a csehországi MOL-csoport vezérigazgatójává nevezték ki. Három éve eljött a MOL-csoporttól, és a vásárlói élmény témájának kutatása mellett tanácsadást tart iskolákban, bankokban, cégeknél, menedzsereknek a „Hogyan legyünk sikeresek a dinamikusan fejlődő hazai és külföldi piac körülményei közepette” témában.
Van véleménye, és nem rejti véka alá! – kaptam rólad jellemzést valakitől, aki kicsi korod óta jól ismer. Helytálló?
Igyekszem akkor elmondani a véleményem, ha jártas vagyok a témában, és van elég megbízható információm. Az viszont igaz, hogy nyílt kártyákkal játszom, és nem félek felszólalni akkor sem, ha a véleményem különbözik másokétól, vagy nem éppen népszerű.
Ez a hozzáállás főleg a férfiak által uralt környezetben alakult ki, amelyben mozogtál?
A szüleim hosszasan tudnának mesélni arról, hogy ez már gyermekkoromban is így volt. Sokat olvastam, felnőtt közegben mozogtam, a szüleimmel és a nagymamámmal sokat beszélgettünk. Így már akkor volt határozott véleményem, amit gyermek módjára magabiztosan adtam elő. Ennek nem mindenki örült.
A kis Krisztinára is jellemző volt, hogy magabiztos, következetes? S nyilván jeles tanuló. De vajon szófogadó, jó kislány is? Vagy azért egy kis huncutságért sem kellett a szomszédba mennie?
Nagyon gyorsan tanultam, ami nagy előnyöm a mai napig. Amikor a többiek még küzdöttek a házi feladatokkal, én már máshol jártam. Kiskoromtól nagyon erős a felelősségtudatom és az igazságérzetem. Ezeknek plusz a határozott véleményemnek köszönhetően nem unatkoztak sem a tanáraim, sem a szüleim. Tehát nem voltam kifejezetten jó kislány.
Kislánykorodban milyen pályára készültél? Mi vonzott a leginkább?
Nagyon sokáig, talán 15-16 éves koromig óvó néni akartam lenni. Imádtam a gyerekeket, illetve tanulni és tudást átadni. Viszont több olyan tantárgyhoz, ami akkoriban ehhez a hivatáshoz fontos volt, mint a rajz, a testnevelés, nem volt épp pozitív a viszonyom. Ma már tudom, hogy elsősorban az oktatási rendszer miatt, így inkább olyan pálya mellett döntöttem, ahol a nyelvek, a kritikus gondolkodás és a meggyőzőképesség a fontos, és a pozsonyi Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karára jelentkeztem.
S már az egyetemi diákévek alatt belevetetted magad a munkába.
Valahogy úgy alakult, hogy mindig több különböző dolgon szerettem egy időben dolgozni. A gimi alatt a nyelvekre vetettem rá magam, az egyetem alatt pedig teljes bedobással újságíróskodtam, gazdasági témákkal foglalkoztam. Nemcsak megélhetési forrás volt, hanem végre kiélhettem az írásmániám, illetve ami még ennél is fontosabb volt, hogy végre azt a sok elméleti tananyagot láthattam a valós gazdasági életben működni.
A Twist Rádióban sikeres voltál, nemcsak kellemes, jellegzetes hangodnak köszönhetően, hanem talán annak is, hogy parlamenti tudósítóként sem engedted magad befolyásolni, nagy politikai ismeretséggel rendelkeztél.
Harmadikos voltam az egyetemen, amikor úgy éreztem, hogy maga az iskola kevés. Így munkát kerestem. De nem olyat, amit csak a pénz miatt vállalnék, hanem olyat, ami érdekelne és hasznos is lenne új ismeretek szempontjából. Szerencsém volt, hogy pont akkor alakult a SITA hírügynökség, és egyetemistákat keresett munkatársai körébe. Részmunkaidős munkatársból hamarosan gazdasági szakújságíró lettem, később ehhez hozzájött a parlamenti és a kormányülésekről szóló tudósítás. Elsősorban összetett gazdasági és korrupciós témákkal foglalkoztam, így sok politikusnál és üzletembernél nem voltam nagyon közkedvelt.
Megnyerted az angol kormány Chevening pályázatát, Angliában végezted az MBA-képzést, közben nyilván az angolt is tökéletesítetted.
Abban az időben az angolom tökéletesítése már nem volt elsődleges szempont. Sokkal inkább egy jó diploma és új tapasztalat szerzése, különböző kultúrák megismerése. Hiszen az iskola, ahol tanultam, Anglia legjobb MBA-t nyújtó iskolái közé tartozik, és az évfolyamban hatvan országból voltak diákok. Egyedülálló élmény volt.
Otthagytad a rádiót, elbúcsúztál a mikrofontól, de egy ideig még a Slovnaft szóvivője voltál. Aztán teljesen hátat fordítottál a médiának, előbb termékmenedzserként, később a MOL-csoportban különböző menedzseri pozíciókban dolgoztál, majd a MOL csehországi leányvállalatának vezérigazgatója lettél. Nagy ugrás! És óriási felelősség.
Közgazdasági egyetemet végeztem, és mindig is az üzleti pálya vonzott. Így amikor lehetőség adódott és felkértek, hogy vezetném-e a MOL-csoport üzemanyagkártya üzletágát, örömmel fogadtam el a kihívást. Ekkor már volt néhány év vezetői tapasztalatom, és a MOL üzletét is ismertem. Vonzott, hogy tovább fejlődhetek és kamatoztathatom a stratégiai ismereteimet, és segíthetek mind a kollégáknak, mind a MOL üzletének a fejlődésében. Mindig is vonzottak a kihívások, amikor rugalmasnak kell lenni, és megoldásokat, nem pedig kifogásokat találni.
Bíztál magadban? Soha nem voltak kételyeid?
Kételyek mindig vannak. Hiszen aki nem kételkedik, az nem kérdőjelez meg dolgokat, nem fejlődik. Csak nem szabad nyerni hagyni őket. Én kifejezetten szeretek új dolgokat megismerni, kérdéseket feltenni, új irányt képviselni, kollégákkal szorosan együtt dolgozni úgy, hogy lássák értelmét a munkájuknak.
Mi volt vezetőként a legnehezebb?
Talán a felelősség a kollégák iránt. Azt az irányt képviselem, hogy a vezető legfontosabb feladata úgymond szolgálni a munkatársaknak, irányt és példát mutatni, értelmet adni, akadályokat elhárítani, támogatni.
Már diákként lelkiismeretes, keményen dolgozó emberke voltál. Ezt láttad otthon?
A szüleimtől azt tanultam, hogy a tudás az, amit senki nem vehet el tőlem, hogy kemény, tisztességes munkával éri el az ember azt, amit szeretne. És hogy nincsenek rövidítések, és szinte mindennek van megoldása.
A tapasztalataidat próbálod átadni másoknak is. Tanácsadást tartottál iskolákban, bankokban, cégeknél...
Szerintem nem az az elsődleges, hogy valaki sikeres legyen, hanem hogy értelmet leljen abban, amit csinál, és hogy állandóan fejlődjön, adaptálódjon az új körülményekhez. Ezt próbálom átadni az előadásokon és a tanácsadásban is.
Az életed, a pályád a bizonyítéka, hogy a komáromi magyar gimnáziumból kikerülve valaki nagyon sikeres lehet. Persze, ehhez kell nyelvtudás: olaszul, spanyolul, angolul beszélsz. És mi kell még a sikerhez?
Rengeteg okos és sikeres embert ismerek, aki a komáromi magyar gimiben tanult. Szerintem ez azt bizonyítja, hogy színvonalas iskola, és jó alapokat ad a diákjainak. Én emellett nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik mindig mindenben támogattak. Tőlük tanultam azt is, hogy az emberekkel való kapcsolatban arra fókuszáljak, ami összeköt minket, ne pedig arra, ami elválaszt, és hogy próbáljak meg minden esetben emberséges maradni. Ezt próbáltam kamatoztatni a vezetői pályafutásom alatt is.
Minden lányba bele van kódolva, hogy anya legyen és háztartást vezessen – mondják egyesek (persze, ellenpélda is van). De lehet ezt párhuzamosan csinálni ilyen karrierrel?
Sok sikeres nőt ismerek, akik emellett kiváló partnerek, a legjobb anyák, és még a közösséget is támogatják. Szerintem a hölgyek nemcsak hatékonyabban tudnak több téren helytállni, hanem empatikusabbak is.
Milyen Krisztina, ha nem dolgozik? Tud pihenni, elengedni magát?
Három éve eljöttem a MOL-csoporttól, és szabadúszó lettem, aminek az egyik legnagyobb előnye, hogy szabadabban tudom alakítani a napjaimat, és még inkább ura vagyok az időmnek. És a pihenésre is több időm marad. Sokat utazom, nyelveket tanulok, szeretek olvasni, jógázok, futok, síelek, imádok a kutyusunkkal hosszúkat sétálni, és amatőr szinten lakberendezek.
Mit csinálsz manapság ebben az őrült időben?
A koronavírus erősen beleszól mindannyiunk életébe. Próbálok otthonról többet segíteni másoknak, és támogatni a közösségemet. Emellett nagy örömmel figyelem, hogy mennyien teszik ugyanezt, illetve hogy mennyi tehetséges ember tud szó szerint csodákat tenni nagyon rövid idő alatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.