Szervezetünkben baleseteknél, műtétek után, s egyes megbetegedések velejárójaként gyakran képződnek vérrögök. Feloldásuk életet véd, ezért lehet jelentősége, hogy egyes kutatások arra mutatnak rá: segít, ha rendszeresen fogyasztunk paradicsomlét.
A paradicsom számos jó tulajdonságát régóta ismerjük.
Vérrög ellen paradicsomlé
A paradicsom számos jó tulajdonságát régóta ismerjük. Például azt, hogy hasznos lehet néhány rákfajta, például a prosztatarák megelőzésében. Az ausztráliai Newcastle egyetemének kutatói most egy újabb elemmel bővítették e növénnyel kapcsolatos ismeretanyagunkat: azt bizonyították, hogy a rendszeres paradicsomlé-fogyasztás hígítja a vért, azaz akadályozza az infarktusok kialakulásánál kulcsszerepet játszó vérrögképződést.
A kutatók két csoport cukorbeteggel végeztek kísérleteket: az egyik három héten át napi 250 milliliter paradicsomlevet kapott, a másik pedig – ugyanilyen mennyiségben – paradicsomízesítésű üdítőitalt. A kísérletsorozat végén részletes vérvizsgálatot csináltak mindkét csoport tagjainál, s kiderült, a paradicsomlevet fogyasztó csoportnál jelentősen csökkent a vérrögképződési hajlam, míg a másiknál nem volt változás.
A kísérleteket azért végezték cukorbetegekkel, mert náluk különösen nagy a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, azaz a szokásosnál is fontosabb az ilyen káros mellékhatások megelőzése. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.