Utánozza a szüleit

A rajzolás kezdeti fokán nem az számít, hogy mi kerül a rajzlapra. A mozgás, a lendület öröme az, ami a kezdeti firkálást ösztönzi! Szinte egész karjukkal firkálnak a gyerekek, s csak később veszik észre, hogy a kréta nyomot hagy a papíron. Ez megtetszik, és a mozgás öröme hamarosan átmegy a valamit firkálni, „minél több nyomot hagyni a papíron” örömébe. Már megválasztják, hogy milyen színű krétával s a lapnak melyik részére firkáljanak. Filctollat csak akkor érdemes a gyereknek vásárolni, amikor már biztosak vagyunk benne, hogy nem fogja a szájába venni, és megtanulta, hogy a bútorokra, a falra nem szabad firkálnia. Ajánlatos minél nagyobb méretű rajzlapot adni, főleg az első időkben, mert az első, lendületes, karból végzett firkákhoz hely kell.

Örüljünk a rajzolásnak, de ne csak annak, amit már megnevez, ami már valóban hasonlít valamire, hanem már a kezdeti firkáknak is. Nem kell folyton áradoznunk a rajzáról, megbecsülésünket, elismerésünket kifejezi, ha megengedjük, hogy szobája falát rajzaival díszítse, sőt mi magunk ragasztjuk ki őket.

Két-három éves korukban a gyerekek már sok mindent tudnak környezetükről, már sok mindent megfigyelnek. A látott, megfigyelt valóságból egy-egy, számukra különösen érdekes, jelentős mozzanatot megragadnak, és utánozni kezdik. Megfigyelik a felnőttek viselkedését, azt, hogy mit csinálnak és hogyan; azt, hogy hogyan beszélnek egymáshoz, őhozzá és az idegenekhez.

A két év körüli gyerek utánozza is, amit lát. A felnőttek tevékenységének egyre több eleme kerül be a játékba; például megszerzi a porszívó csövét és ő is „porszívózik”, babaruhával „lemossa” a bútorokat, a torony építőrúdjával kalapálja „megjavítja” a biciklijét. Az, hogy milyen részletét utánozza a megfigyelt valóságnak, azon múlik, hogy mi ragadta meg leginkább figyelmét. Ha a kutyát utánozza, ugatva mássza körbe a szobát, az autózásból az autó berregése a legfontosabb, ha porszívózik, a csövet kell húzogatnia, ha pedig szerel, javít, a kalapálás a fontos.

A két és fél-három éves kisgyerek szívesen játszik babával vagy macival. Úgy gondozza, ahogyan őt az édesanyja: takargatja, öltözteti, mesél neki. Szavaiban, hangsúlyaiban a szülő saját hangjára ismerhet, éppúgy eljátssza a szülő kedves lágy mozdulatait, mint felcsattanásait vagy durva mozdulatait. A kisgyermek szerepjátéka is az élményeiből táplálkozik. Még nem tud olyan bonyolult, több eseményből álló cselekvést játékban megeleveníteni, mint amilyet majd óvodáskorában, de már most is eljátssza félelmeit, mindennapjainak feszültséget adó pillanatait, kívánságait, örömeit. Amikor például otthon egy fotel karfájába fogódzva, azt játssza, hogy ő most „mókuskerekezik”, újra átéli azt az örömet, amit a játszótéren ez a játék nyújtott neki.

Az ilyen játékba ne avatkozzon bele a felnőtt. Akkor se, ha a gyerek éppen olyan dolgot játszik, amit a valóságban nem engedhetnénk meg neki. (Például a testvérét nem szabad megütnie, de a babáját, maciját megverheti.)

Ennek a játékmódnak éppen az a jelentősége, hogy a gyerek kifejezheti magát vele; kiélheti, levezetheti sérelmeit, a félelmes helyzetek újrajátszásával csökkenti azok feszültségét, s a meghitt pillanatok, örömök játékba foglalásával újra átéli azokat. Érdemes odafigyelni a kisgyermek szerepjátékára. Amit nem tud elmondani szavakkal, kifejezi a játékával. A szülő hibái mintegy nagyító alatt jelennek meg benne.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából