ÚJDONSÁGOK

Eszköz az érkatasztrófák megelőzésére
Az orvosok még óvatosak, az alkotók azonban korszakos újdonságról beszélnek, ha az új magyar találmányról, az arteriográfról esik szó.

Eszköz az érkatasztrófák megelőzésére

Az orvosok még óvatosak, az alkotók azonban korszakos újdonságról beszélnek, ha az új magyar találmányról, az arteriográfról esik szó. Az utóbbiak véleménye szerint az erek pillanatnyi állapotát pontosan meghatározhatják az új berendezéssel, amely mindezt a vérnyomás és az érfalak rugalmasságának mérési adataiból számítja ki. Európában a halálozások több mint fele szív- és érrendszeri megbetegedésekre vezethető vissza. Előrejelzések szerint ez az arány tovább növekszik majd az elkövetkezendő években, évtizedekben. Az ilyen jellegű megbetegedések hátterében meghúzódó érelmeszesedés korai stádiumában sikeresen kezelhető. A felismerést a jövőben egy új magyar találmány, az arteriográf is segíti majd. Az év elején szabadalmaztatott műszer az erek állapotának gyors, egyszerű és nagyszámú páciensen elvégezhető vizsgálatát teszi lehetővé. Éveken át tartó kutatómunka, közel félmilliárd forint és több jelentős tudományos műhely összefogása kellett az első pillantásra hagyományos vérnyomásmérőnek tűnő berendezés megalkotásához. (MTI-Press)

Növekvő billentyű szívbeteg gyerekeknek

A szívbeteg gyerekeknek ígér könnyebb életet az a velük növő mesterséges szívbillentyű, amelyet kizárólag a testből vett szövetekből alakítottak ki német orvosok: a találmány – amelyet a közlés szerint most kezdenek kipróbálni állatokon – mintegy öt év múlva kerülhet olyan stádiumba, hogy gyógyításra használják. Az eddig alkalmazott műbillentyűk a betegek számára életük során számos műtétet és folyamatos gyógyszeres kezelést tettek szükségessé. Az újfajta mesterséges billentyűt a beteg testéből vett sejtekből nyerik, és már csecsemőkorban alkalmazható – mondta el Stefan Jockenhövel, a projekt vezetője. Mint kifejtette, az új eljárással a hagyományos billentyű-protézisek számos hátránya kiküszöbölhető: azok nem csupán nem nőttek a gyerekkel, illetve szívével együtt, hanem nem is voltak eléggé tartósak, s így a beteg gyerekeknek felnőtté válásukig négy műtéten kellett átesni. Ezen kívül a műanyagból készült billentyűk alkalmazása esetén a betegeknek egész életükben szedni kellett a véralvadás-gátló gyógyszereket. Németországban évi átlagban ezer gyerek közül nyolc születik szívproblémával, s a kis betegek közül minden ötödiknek van szüksége mesterséges szívbillentyűre. (MTI/dpa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?