TUDTA?

Minden hatodik-hetedik ember irtózik, sőt: rosszul lesz a vér látványától. Egy angol pszichiáter szerint ez ősi reflex. A kutató amerikai kollégája szerint a vérfóbia leküzdhető. A balesetekhez érkező orvosok sokszor megdöbbenve tapasztalják, hogy a balesetet szenvedő autós épen maradt társa nem képes segíteni az erősen vérző sérültnek. Sőt, előfordul, hogy mellette fekszik dermedten, pedig nincs komoly baja. Mások viszont – azzal sem törődve, hogy nyakig véresek lesznek és tönkremegy a ruhájuk –, képesek ügyesen elszorítani a baleset áldozatának akár a vért spriccelő ütőerét is. Az egyénileg eltérő viselkedés okát a londoni Pszichiátriai Intézetben kutató Isaac Marks abban látja, hogy a gyermekek egyharmada megrémül a vér látványától, de felnőve már igyekszik leküzdeni a félelmét. Ám a felnőttek 15 százaléka még egy szimpla vérvétel esetén is rosszul lesz, akár el is ájul a vér és a sérülések látványától. Megállapította, hogy mindez a hajlam a vasovagalis (vagyis az érrendszerünk bolygóidegeire ható) eredetű és részben az emberiség korai fejlődési szakaszából származhat. Feltételezi, hogy annak idején, amikor egy hatalmas ragadozó (medve, tigris) támadt a primitív emberre és kicsordult a vére, az áldozat megmenekülhetett, ha halottnak tetette magát. A vér látásától megrémülő mai emberekben újraéled ez a megmaradt reflex. Leesik a vérnyomásuk, lelassul a pulzusuk, ezért a lábaikba áramlik a vér, s kevés jut belőle az agyukba. Olyannyira, hogy az agy oxigénellátása csökken, mire bekövetkezik az émelygés, szédülés, sőt az eszméletvesztés. Ez azonban nem mindig baj. Ha például egy ilyen illető valamilyen baleset vagy támadás következtében maga kezd el vérezni, s ettől a látványtól lesz rosszul, az ájulása akár életmentő is lehet, hiszen a csökkent vérnyomással kevesebb vér távozik a szervezetből. A New-York-i Weill Cornell Medical Centerben kutató Alan Manevitz pszichiáter pedig azt állítja, hogy a vérfóbia, a vértől irtózás leküzdhető. Számos, később sikeressé vált sebészről megtudta, hogy orvosi tanulmányai kezdetekor még gondjai voltak a véres műtéteknél.

A csiklandozás és a fájdalom rokon

A régmúlt idők egyik kínzási módszere volt, hogy az áldozatot megkötözték, a talpát bedörzsölték sóval, majd egy kecske durva nyelvével nyalogattatták. Ez a módszer többnyire sikeres volt. Ma már ismert, hogy a csiklandozás és a fájdalom tudományos tekintetben közel áll egymáshoz. Ez azonban minden, amit erről az ingerről és a testben kiváltott reakciójáról mind a mai napig kiderítették. Általánosságban igaz, hogy a csiklandozást a tudat inkább barátságosnak fogadja el, mint „kínzónak”. Gondoljunk csak a kicsikkel való hancúrozásra. A hatására jóízű kacagás tölti be a gyermekszobát. Nem minden ember egyformán csiklandós. És nem minden testtáj reagál egyformán az ingerre. Ez egyrészt a személyiségstruktúrával függ össze, másrészt az ún. neuroreceptorok eloszlásával a bőrben. Egyébként önmagát senki sem tudja csiklandozni, mivel az agy a saját kézzel történő érintéseket előre kiszámítja és tompítja az idegingereket.

Megelőzhető a kiszáradás

Az ösztrogéneknek köszönhetően a nőket a természet finomabb bőrrel ajándékozta meg, mint a férfiakat. A bőr jóval több nedvességet tud raktározni, ezért az élet első éveiben fiatalosabb és frissebb kinézésű. Az ösztrogéntermelés csökkenésével azonban a bőr rugalmassága, nedvességraktározási képessége, kollagén- és elasztintartalma mérséklődik. A faggyúmirigyek működése alábbhagy, a s bőr sokkal hamarabb kiszárad. A sérülések is nehezebben gyógyulnak. A hüvely nyálkahártyájának vastagsága, vérellátása csökken, és érzékenynyé válik. Ezért a legtöbb nő fél a szerelmi együttléttől. Ezek a kellemetlen változások nyugtalanítják és feszültté teszik az érintettet. Ilyenkor a testnek és léleknek is egyaránt ápolásra és kényeztetésre van szüksége. A fokozottabb törődés és a rendszeres szex segít megőrizni a hüvely rugalmasságát és nedvességtermelését. A medencefenék rendszeres edzése erősíti, és feszessé teszi a hüvelyt és elősegíti az érzéki élvezetet. (é-a)