TUDTA?

Csontot, porcot gyógyíthat az őssejt
A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket, és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be – olvasható a BBC honlapján.

Csontot, porcot gyógyíthat az őssejt

A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket, és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be – olvasható a BBC honlapján. Az Edinburgh-i Egyetem csoportja reméli, hogy az új technológiát, amely vérből és csontvelőből származó őssejteket használ fel, két éven belül pácienseken is tesztelhetik. Az eljárás az ízületi porcok károsodásában szenvedők állapotát is jelentősen javíthatja. A siker kulcsa abban áll, sikerül-e rávenni az őssejteket arra, hogy a mostoha körülmények között is beépüljenek.

Az irritábilis bél-szindróma ellen

Ha a gyógyszerek és az étrendi változtatások már nem segítenek, a betegek a gondolataikkal is gyógyíthatják az irritábilis bél-szindrómát, olvasható egy vizsgálati jelentésben. Az irritábilis bél-szindróma (IBS) tünetei: puffadás, hasfájás, hasmenés illetve székrekedés. Észak-karolinai kutatók legújabb vizsgálatuk során arra a következtetésre jutottak, hogy a beteg az ún. kognitív viselkedésterápiával enyhíthet a tünetein. Hasonlóképp, a hipnózis is segíthet a fájdalmat „láthatóvá tenni”, és elképzelni, hogy elmúlik. Azoknál a betegeknél, akiknek nem segítenek a hagyományos módszerek, kiváló eredményeket lehet elérni a fentiek bármelyikével. Az orvosok általában azt tanácsolják az irritábilis bél-szindrómában szenvedő betegeiknek, hogy kerüljek azokat az ételeket, amelyek kiválthatják a tüneteket.

Csökkenti az IQ-szintet a szmog

Azok a gyermekek, akik erősen szennyezett levegőt szívnak, alacsonyabb intelligencia-hányadossal rendelkeznek, és más intelligencia- és memóriaszintet mérő teszten is gyengébb eredménnyel szerepelnek azoknál a társaiknál, akik tiszta levegőn élnek – írja egy nemrégiben megjelent tanulmány. Dr. Shakira Franko Sugila, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének munkatársa szerint a szennyezett levegő közel olyan hatással van a gyermekek intelligenciájára, mint a terhesség alatt dohányzó édesanya vagy az ólommal való érintkezés. Sugila és kollégái 202, 8 és 11 év közötti bostoni gyermek kognitív funkcióit ellenőrizte. Kiderült, hogy minél inkább ki voltak téve a gyerekek a gépjárművek, különösen a dízelautók kipufogógázában található koromnak, annál rosszabbul teljesítettek az intelligenciateszteken. A súlyos koromszennyezettségnek kitett gyerekeknek 3,4 ponttal csökkent az intelligencia-hányadosa, és a szókincset és memóriát vizsgáló teszteken is gyengébben szerepeltek. Az nem jelenthet megoldást, hogy az erősen szennyezett területekről elköltöznek az emberek, mivel olyan sokan ezt úgysem tudják megtenni.

A testmozgás enyhíti a depressziót

A Mental Health Foundation 200 háziorvos bevonásával készített felmérése szerint napjainkban az orvosok 22 százaléka javasolja a testmozgást a betegség enyhébb formáiban, míg három évvel ezelőtt még csak 5 százalékuk tett így. Az alapítvány szerint az eredmények azt mutatják, a testmozgás segít a depresszió enyhébb eseteiben, mivel növeli az önértékelést és megszünteti az elszigeteltség érzését. A testmozgás hatására endorfin szabadul fel, mely egyike a jó közérzetért felelős vegyületeknek. Minden negyedik nő és minden hatodik férfi átesik élete során depressziós szakaszokon. Az alapítvány szerint fontos, hogy az orvosok ne csak antidepresszánsokat írjanak fel, hanem javasolják a testmozgást is, mivel a szakemberek szerint a mozgás fizikailag, szociálisan és biológiailag is segítséget nyújt. A depressziót több faktor válthatja ki, többek között pl. genetikai tényezők, környezeti hatások, életmód, személyiség. Nagy-Britanniában évente kb. 800 000 főt érint, és ez a harmadik leggyakoribb megbetegedés a nők körében, míg a férfiaknál a tizedik helyen áll. A munkaképtelenséget leggyakrabban ez a betegség okozza. A WHO becslései szerint 2020-ra a szívbetegségek mögött a második legnagyobb egészségügyi problémaként fog szerepelni. (Forrás: Medipress, HealthScout, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?