Trónfosztás kicsiben: érkezik a kistestvér

Kis, magatehetetlen csomagként érkezik. Befurakodik a tökéletes hármas életébe. Meg kell vele osztani a gyerekszobát. Apu és anyu éjjel-nappal csak a ráncos bőgőmasinával foglalkozik. A rokonoknak most már csakis ő a szenzáció. És még csak játszani sem lehet vele!

Hát persze, hogy a kistestvér születésekor az addig egyedüli gyerek, „a világ kis császára” megdöbben a nem várt fordulat láttán, és attól fél, hogy elveszítheti a szülei szeretetét. A szülők sokat segíthetnek azzal, ha kisgyermeküket már jó előre felkészítik arra, mi fog történni.

Jelek nyíltan és burkoltan

A legjobb minél hamarabb megosztani vele a hírt, hiszen a szülei hangulatán úgyis érezni fogja a titokzatos változást, legfeljebb nem tudja majd értelmezni.

Mindig feleljünk a kérdéseire, beszélgessünk sokat arról, hogy milyen lesz a kisbaba, mennyit kell foglalkozni vele, hogyan alakul majd át a család élete. Biztosítsuk arról, hogy a szívünkben elfoglalt helye cseppet sem változik. Nem árt gondoskodni arról sem, hogy a kistestvér „hozzon valamit” a nagynak ajándékba.

Ha a kis jövevény már megérkezett, ne erőltessük rá a nagyobb testvérre a „helyes” reakciót! Hadd alkosson önállóan véleményt, és ne ijedjünk meg, ha hirtelen elutasítja a kicsit, sőt, azt is kijelenti, hogy nem szereti, és nem is fogja soha. Ezek a gondolatok egyébként is szorongást ébresztenek kisgyermekünkben, engedjük hát, hogy kifejezze őket! (Ám érzékeltessük vele a határokat is: agressziónak nincs helye a gyerekszobában.) Érzelmeik közvetítése egyébként sem mindig könnyű – figyeljünk a burkolt jelzésekre is: ha a már szobatiszta nagy újra pelenkát kér, vagy ha hirtelen „megbénul”, olyan, mintha még több szeretetért kiáltana.

Bevonni mindenbe

A szeretetet pedig kézzel foghatóvá kell tenni. Nagyon fontos a fizikai kontaktus: kényeztessük, babusgassuk sokat nagyobb gyermekünket is! Nem hiba, ha néhány kiváltságban is részesítjük. Ha már kialakult valamenynyire a család új napirendje, kijelölhetünk például egy-egy délelőttöt vagy estét, amikor csak vele foglalkozunk, kettesben elmegyünk sétálni, vagy az ő játékait játsszuk.

Jó ötlet a testvért is bevonni a baba körüli teendőkbe: a kislány segíthet a pelenkázásban, saját pólyás babáján akár utánozhatja is a mama mozdulatait, a kisfiú pedig a szülők keze alá „dolgozhat” mondjuk a fürdetés alatt. Jólesik neki, ha tudatosítjuk, hogy ő „a nagy”, aki már sokkal többet tud, többre képes, aki a kistestvérét is sok mindenre megtaníthatja majd.

Persze nincs általános érvényű recept arra, hogy miképpen fogadtassuk el gyermekünkkel azt, hogy már nem ő az egyetlen a számunkra. Ahány család, ahány gyerek, annyiféle helyzet, temperamentum, reakció. A testvérré váló gyerekek általában mégis megnyugszanak, amint megérzik, hogy a szüleik szeretete nem feleződött el, sőt, megkétszereződött!