Torna nélkül nem megy

„Törődnöm kell magammal, mert különben szétesik a testem” – jelenti ki kategorikusan, s az eredmény meg is látszik. Azok közé a nők közé tartozik, akik mindig is adtak magukra, no meg muris lenne, ha tornatanárként kövéren állt volna a diákok elé. „A terhességem alatt is végig tornáztam, ez nálam létkérdés, a hátgerincem annyira tönkre van, hogy ha nem vigyáznék, ha nem erősíteném a hátizmokat, akkor nem tudnék létezni.”

Könnyű egy testnevelő tanárnak – mondhatják sokan. Jankóné Dora Ágotának, aki előtte hét évig a besztercebányai egyetem testnevelési tanszékén dolgozott, 1992 óta pedig az ottani egészségügyi szakközépiskolában és az egészségügyi főiskolán tanít, mostanság már csak németórái vannak. „Még távolugró koromból örököltem és elmentettem valamit, most meg jövendő fizioterapeutákat is tanítok, s nagyon jó kapcsolatban vagyok az intézet fizioterápia-tanszékének vezetőnőjével – meg szoktuk beszélni, mi újság a szakmában. A németektől is ellesünk ezt–azt, jó barátság fűz a tübingeni iskolához. Velük közösen egy nemzetközi projekt keretében rendeztünk szakszemináriumot, ott sokat tanultam – mondja kitűnő magyarsággal, bár azóta, hogy befejezte tanulmányait a pozsonyi Komenský Egyetem Testnevelési Karán, szlovák környezetben él. Magyarul legtöbbször csak akkor beszél, ha havonta egyszer hazalátogat a szüleihez Losoncra.

Versenyzőként 620 centiméter volt az egyéni csúcsa, nagy tehetségnek tartották. De a karrierje nem úgy alakult, ahogy azt ő és a szakemberek várták, rengeteg sérüléssel bajlódott, ezek visszavetették. A fiatalkori kemény tréning, aminek gyerekfejjel ellentmondás nélkül alávetette magát, megbosszulta magát. „Nagyon megsínylette a szervezetem, de akkor nem tudatosítottam, hogy rosszat teszek. Csak azután, hogy felmentem Pozsonyba az egyetemre, jöttem rá, hogy mi történik velem. Az új edzőm, Kampmiller Tamás elküldött Prágába Javůrek docenshez, ő rögtön közölte, hogy nagyon rossz állapotban van a gerincem. Azt tanácsolta, hogy váltsak: a jobb lábról, erről rugaszkodtam el eredetileg, térjek át a balra. Egy évig tartott, amíg megszoktam, de nagy örömöm ebben sem tellett, mert abban is kezdett szakadozni az izom. Azt mondták az orvosok, hogy a keresztcsontom annyira kikopott, hogy folyton problémát fog okozni.”

A távolugrásban a „földet éréskor” akkora erő nehezedik a gerincre, hogy az még normális körülmények között is megviseli. Hát még, ha már gyerekkorban hiba történik a felkészülésben, károsodik a szervezet…

„Sokat szenvedtem, a jobb lábamban négyszer volt combizom-szakadás, a balban kétszer, folyton injekcióztak, jártam a sportorvosokat, gyógyszereket ettem. Amikor már úgy éreztem, rendben vagyok, akkor egy másik helyen sérültem meg. Amikor a bal lábamban harmadszor is megismétlődött a szakadás, akkor már férjnél voltam, s azt mondtam: elég!”

Búcsút mondott az élsportnak, a sérülések megszűntek, de a fájdalom maradt. Megint felutazott Prágába, s Javůrek docens „megvigasztalta”, mondván, élete végéig kell tornáznia, erősítenie a hátizmokat, hogy azok tartsák a gerincet. „Ha tartom magam az utasításához, akkor nagyon jól érzem magam, de ha néha kihagyok két hetet, akkor újra előjönnek a fájdalmak. Ezért igyekszem a lehető legkevesebbet lustálkodni. Valamikor rendszeresen úsztam, de manapság ez nem sikerül, viszont biciklizek, fitneszstúdióba járok, és hetente kétszer futok.” Az utóbbi kijelentése meglep, mert a gerincbántalmakban szenvedő embereknek nem nagyon ajánlják ezt a sportot. „Nagyon hiányzik nekem, hiszen annak idején, mint általában a távolugrók, vágtában is indultam.”

Mindig is hiperaktív teremtés volt, nagy teherbírással. E téren ma sem változott semmi. „Nekem hobbim a munkám. Nagyon elfoglalt vagyok, én nem tudok tétlenül ülni, s az idősebb lányom, Szilvia is örökölte tőlem ezt a vonást. Kicsi koruktól vittem a lányaimat, négyhónaposon megtanítottam úszni mindkettőt, élvezték a vizet, karatézni is jártak, síztek, sok minden egyebet is csináltak – szívesen. Soha nem vettem észre, hogy nem akarják.” Mindkét lány örökölte a sport szeretetét: Szilvia a kosárlabda révén jutott ki az egyik amerikai egyetemre, a kisebbik, Ági, aki szintén a magasak sportjának hódol – a 16-évesek Európa-bajnokságán a szlovák válogatott legjobbja volt.

Emlékszem, sportoló korában főzte a zabpelyhet, meg mindenféle hasonlót. Ma is fegyelmezett az étkezés terén. „Zabpelyhet már nem eszem, de sok gyümölcsöt és főleg zöldséget, a napi táplálékadagom kétharmadát ez alkotja. Egyébként mindenevő vagyok, de ügyelek arra is, hogy az energiabevitel és -leadás egyensúlyban legyen, ezt szigorúan ellenőrzöm, s azt is, hogy mennyi folyadékot fogyasztok. Ez nekem már valahogy természetes…”