Több mint 4 millió ember halt meg a légszennyezés miatt

légszennyezés

Mintegy 4,2 millió ember halálát okozta világszerte a környezeti levegőszennyezettség 2016-ban - derült ki egy friss ENSZ-jelentésből.

"2016-ban a világ városi lakosságának 91 százaléka szívott olyan levegőt, amely nem felelt meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) levegőminőségi irányelveinek a - 2,5 mikron részecskeátmérőjű - szálló por határértékére vonatkozóan" - olvasható az ENSZ New York-i székhelyén szerdán kiadott, fenntartható fejlesztési célokról szóló 2018-as jelentésben (Sustainable Development Goals Report).

A dokumentum szerint a városi lakosság több mint fele a biztonságosnál legalább 2,5-ször magasabb mértékű légszennyezettségnek volt kitéve az érintett időszakban.

A városok világszerte küzdenek a gyors urbanizációval együtt járó akut kihívásokkal, úgy mint a megfelelő szállás és infrastruktúra biztosítása az egyre növekvő népesség számára, a városi terjeszkedés környezeti hatásaival való megbirkózás és a katasztrófákkal szembeni sebezhetőség csökkentése.

Noha arányaiban nézve 2000 és 2014 között 28,4 százalékról 22,8 százalékra csökkent a globális városi lakosság nyomornegyedekben élő része, az itt élők tényleges száma azonban 807 millióról 883 millió főre növekedett a vizsgált időszakban.

A szálló por azoknak a levegőben eloszlott finomszemcsés szilárd vagy folyékony halmazállapotú anyagoknak a gyűjtőneve, amelyek apró méretüknél fogva képesek mélyen behatolni a tüdőbe, különböző légzőszervi megbetegedéseket okozva, mint például az asztma vagy a tüdőrák, és legyengíteni az immunrendszert. Egyik legfőbb forrása a közlekedés, de a gyár- és fűtőtelepek is jelentős hatással vannak az emberek egészségére.

A szálló port a részecskék átmérője szerint csoportosítják: a 100 mikronnál kisebb szemcsék belélegezhetőek, de ezek nem jutnak mélyre a légutakban. A 10 mikronnál kisebbek túljutnak a garaton, a 4 mikron alattiak pedig bejutnak a tüdőbe, míg a 2,5 mikronnál kisebbek már egyáltalán nem, vagy nehezen ürülnek ki a tüdőből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?