Tisztelt szerkesztőség!

Megörültem az Egészségünkre című melléklet új formájának. ĺgy nem kell kitépett cafatokban félreraknom, sokkal áttekinthetőbb. Érdeklődéssel olvastam a Tóth Máriáról szóló cikket. Kíváncsi voltam már, vajon mi van a többi kismama-jelöltekkel. Megtudtam, hogy Mária június végére várja a babát. Mi július elejére várjuk.

Megörültem az Egészségünkre című melléklet új formájának. ĺgy nem kell kitépett cafatokban félreraknom, sokkal áttekinthetőbb. Érdeklődéssel olvastam a Tóth Máriáról szóló cikket. Kíváncsi voltam már, vajon mi van a többi kismama-jelöltekkel. Megtudtam, hogy Mária június végére várja a babát. Mi július elejére várjuk. Visszagondolva arra az időszakra, amikor a játékba jelentkeztem, nagy merészség volt mert egyrészt nem tudtam, milyen gyorsan esek teherbe, vagy egyáltalán sikerül-e. Mivel az első babával majdnem 2 évig próbálkoztunk, most nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan, tervszerűen terhes lettem. Túllépve a negyedik hónapon nagyon boldog voltam, hogy végre túl vagyok a rosszulléteken. Tudtam, most következnek a terhességem legszebb hónapjai.

Eddig 5 kg híztam. A kislányommal összesen 12 kg híztam, és sajnos mind rajtam maradt. Apropó, a kislányom. Az elkényeztetett egyke, aki most a legnagyobb úr a családban. Most az ő felkészítésével vagyunk elfoglalva. Ezért is örültem a Nehéz az elsőszülöttnek! című cikküknek. Mindjárt a terhesség elején közöltük vele, hogy kisbaba van a hasamban, az ő kistestvére. Nem vártam viszont tőle azt a kérdést, hogy, hogyan jön majd ki. Azt mondtam neki, hogy majd kibújik egy kis lyukon. Erre ő megkérdezte, hol van az a kis lyuk. Gondolkoztam, hogyan is válaszoljak neki. Eközben ő megkérdezte: „Van-e ott egy ajtó?“ Végül abban egyeztünk meg, hogy van ott egy ajtó. Megbeszéltük már, hogy majd fürdetés közben ő fogja szappanozni a kisbabát. Az egyik kétgyermekes anyuka vígasztal, milyen jó lesz majd, ha a két testvér együtt játszik. Már alig várom. Igaz, tudom, hogy még legalább két évet kell erre várnom, míg a ő pici felnő egy kicsit. Szinte fogva tart egész nap. Nem hajlandó egyedül játszani, és még a WC-re is követ. Délután nem alszik, így az egész napomat lefoglalja. Szerencsére közel van a nagymama. Most is nála játszik Barbara.

Kíváncsian várom az Egészségünkre következő számait a cikkek miatt és a kismamajelöltek hogyléte miatt is. Matyó Ilona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?