Sztárok életmódja – Megdolgoztatta az őrangyalait

vágner

Barátai azt állítják, olyan, mint a dinamit. Talán onnan ered Karel Vágner mozgáskényszere, hogy valamikor közel állt hozzá a sport.

A ma 80 éves híres zenész családja Prágában egy futballpálya közelében lakott, a fiúcska sokat állt a kapuban, aztán meg az atlétika csábította el. A kitűnő edzőnél, Otakar Janderánál edzett, s fokozatosan belekóstolt az élsportba is, nyitva álltak előtte a nagy nemzetközi versenyek kapui. Mégsem jutott odáig...Karel Vágner kitanult gépészként egy üzemben dolgozott, s ott súlyos balesetet szenvedett: a hidraulikus fűrész elkapta a karját, s ahogy próbálta kiszabadítani, csukló fölött és alatt is majdnem levágta a kezét. Ma is látszik a nyoma... Csoda, hogy megmaradt a karja. A következmény így is súlyos volt: a fűrész átvágta az inakat, idegeket. Sportról, rúdugrásról, amelyben kitűnő eredményeket ért el, szó sem lehetett. Ráadásul a lelkében is összevissza kuszálódott minden, megtapasztalta, hogy amíg jelentett valamit, nagy volt az érdeklődés iránta, s nem csak az RH Praha klubjában. Amint senki lett, fütyültek rá. Tudomásul kellett vennie, hogy gyermekkori álma – kijutni az olimpiára – szertefoszlott, végül örülhetett, hogy nem történt nagyobb tragédia, megmentették a karját. Persze, így is kemény harcot kellett vívnia önmagával, s akkor is, mint a további sorscsapások esetében, épp sportos szíve, akarata vitte tovább.És a zene... Két évre bevonult katonának, a karja annyira rendbe jött, hogy nagybőgőn kezdett játszani. Zenélhetett. Akkor még nem sejtette, hogy a zene lesz az élete. Nemsokára egy zenekar tagja lett, amellyel 1968-ban egy mongóliai portyára utazott. Ott a vendéglátók kirándulni vitték az együttes tagjait, szerpentines utakon, csak épp azt nem sejtették, hogy a busznak nem működik a fékje. Csúnya baleset lett a vége, egy teherautóval ütközve a busz lebukfencezett egy szakadékba. A tragédia hat művész életét követelte, csak Vágner és egy kollégája élte túl, Vágnernek a feje, a karja és a gerince sérült. Amikor a kórházban magához tért, épp augusztus 21-ét mutatott a naptár. Karel Vágner fölött őrködtek az őrangyalok, komoly gerincsérülése miatt hajszálon múlt, hogy nem bénult le a teste. Még hónapokkal azután is, hogy újra bőgőzni kezdett, szörnyű fájdalmak kínozták.

Később azt a zenekart vezette, amely Eva Pilarovát kísérte. Az együttes kubai útjára Vágner nem utazott el, mert közben elígérkezett egy másik hírességnek, Hana Zagorovának. Ez mentette meg az életét, mert a szigetországból visszaúton a Moszkva–Prága járat gépe lezuhant, s az utasok zöme, a zenekar összes tagja, egyetlen kivétellel, meghalt. Pilarová életben maradt úgy, hogy ő Kubában meghosszabbította a szerződését.Karel Vágner pályafutása során kétszer veszítette el kollégáit, barátait, de újra felállt. A zenész életútját átütő sikerek fémjelzik, emellett tragikus veszteségek, de mindig talpra állt, folytatni tudta az útját. Van, akit a csapások földhöz vágnak, neki kihívást jelentettek.

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?