Azóta, hogy rendszeresen futok, sokan kérdezik, mi motivál – írja közösségi oldalán Tereza Mašková. A 2018-as tehetségkutató verseny rózsaszín hajú cseh győztese így folytatja történetét: „Nem éreztem jól magam a bőrömben. Az ok ismert: régóta egy mumussal állok harcban és harcolok ma is, és úgy döntöttem, hogy már nem akarok rá hallgatni. Változtatni akarok, megváltoztatni a testem, de közben vigyázni, nehogy újra visszaessek.
Sztárok életmódja – Harcban a bulimiával
Így mindennap futni kezdtem, s megszerettem. Reggelente örülök az új hobbimnak, miközben nincs lelkiismeret-furdalásom, hogy lenyelek valami »disznóságot«... Azt üzenem mindenkinek, hogy ha valamit nagyon akar és hisz is benne, az idő nem lehet akadály. Jól akarják magukat érezni? Tegyenek is érte valamit. Ne féljenek attól, hogy önzés, ha magukra gondolnak...” Szép szavak, de a tehetséges énekesnő gyógyulása nem volt enynyire egyszerű azzal, hogy új motivációra talált. Pályája kezdetén a producerek beleverték a fejébe, hogy egy celebnek miként kell megfelelnie az elvárásoknak, hogy nemcsak szépnek, csinosnak, hanem vékonynak is kell lennie. S ennek annyira próbált eleget tenni a fiatal lány, hogy bulimiás lett. Ezzel a vallomással akkor rukkolt elő, amikor már úgy hitte, hogy kimászott belőle, de nem volt tisztában vele, hogy bármikor újra visszaeshet. S meg is történt.
A pályakezdés rengeteg egyéb stresszel is járt, amivel nem volt képes megbirkózni.
A bulimia nervosa pszichés eredetű táplálkozási zavar, a fiatal énekesnő újra és újra könnyen elhitte, amit a „jóakarói” igyekeztek elhitetni vele, hogy a rajongók könnyebben elfogadják, ha vonzó a külseje. Ezért szinte mindenre hajlandó volt. Látszólag normális életet élt, környezete előtt rejtve maradtak falási rohamai, illetve az ezt kísérő önhánytatások. Nem lett kórosan sovány, a súlyingadozás rendszerint pár kiló volt, de a szervezetét úgy leterhelte, hogy krónikus gyulladás lett a következménye, felborult az anyagcseréje, legyengült az ellenálló -képessége. Újabban arról számolt be, hogy „rendszeresen járok kezelésre, rádöbbentem, hogy egyedül nem vagyok képes megbirkózni a problémával. Naponta kapcsolatban vagyok a terapeutával, tornázok, ez is segít abban, hogy ne kelljen a vécékagyló fölött öklendeznem. Küzdök...”
(urbán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.