Szemünket is védjük a koronavírustól!

koronavirus

A koronavírus terjedésének megfékezésére hozott intézkedések mellett nemegyszer megfeledkezünk a szemről. Tudják, mit kell tenni?

Mint ismeretes, a vírus cseppfertőzéssel terjed, vagyis tüsszentéssel, köhögéssel és a fertőzött személlyel való közvetlen kapcsolattal: a kéz, a száj, az orr és a szem érintésével. Arról nem sok szó esik, hogy a szemen, a könnyön és a könnycsatornán keresztül is megfertőződhet valaki. A kínai kormány epidemiológusok álló csoportjának tanulmánya szerint a COVID-19 betegséget okozó koronavírus akár 30 percig is a levegőben maradhat és 4,5 métert is megtehet. „A vírus nagyon könnyen megtapadhat a védtelen szemen. Innen a könnycsatornán át az orrba, majd pedig a légutakba és a tüdőbe. Jó lenne hát, ha senki nem feledkezne meg a szemről, s védenék a fertőzéstől” – mondta Pavel Lackovič oftalmológus.

A szem a fertőzés egyik lehetséges útja, ezért fontos, hogy a száj és az orr mellett a szemet is védjük.

Viseljen szemüveget!

Nem az a fontos, hogy napszemüveget vagy dioptriás szemüveget, újat vagy öreget visel. A lényeg az, hogy a szemnek minél nagyobb felületét takarja el. A szélesebb szár előny különösen akkor, ha tüsszögő, köhögő ember közelében vagyunk.

Ne vegye le bent sem!

Ha nem hord dioptriás szemüveget, nagy a valószínűsége, hogy napszemüveget igen. Ebben a rendkívüli helyzetben akkor se vegye le, ha üzletbe megy vagy felvonóba lép. Lehet, hogy ez kezdetben szokatlan, de a védekezés mindennél fontosabb. Fontos, hogy a szemüveget ne érintse meg, amikor a szemén van.

Fertőtlenítse a szemüveget!

A kilincs és más felületek fertőtlenítésének szigorú intézkedései a szemüvegre is vonatkozik. Amikor belép valahova, fertőtlenítő géllel vagy alkohollal törölje le a szemüvegét.

(iZdravie-kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?