Rontja az életminőséget a gyakori éjszakai vizelés

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk a noktúriáról. De vajon mit is takar ez a fogalom? Ladislav Valanský professzor, a kassai egyetemi kórház urológusa pontosan fogalmaz: az az állapot, amikor az ember éjszaka többször felébred, mert vizelnie kell. S ki az, aki többszöri „éjszakai séta” után reggel frissen kel?

Rendszerint a vizelés után az ember ismét elalszik. Minden korosztályban előfordul, s számos betegség kísérő tünete lehet ez a jelenség. Tény azonban, hogy a korral megszaporodnak az éjszakai ébredések. Ez mind a nőkre, mind a férfiakra vonatkozik. Minden második ötven év feletti ember találkozik ezzel a problémával, de csak egyharmada keresi fel az orvost. Nem csoda, hogy az ilyen ember fáradt, nem tud összpontosítani, étvágytalan, depressziós. Olyan kockázati tényezőt jelent, amely idősek esetében megnövelheti a balesetek, sőt a halálos balesetek számát. Egy tanulmány szerint a noktúriában szenvedők esetében megkétszereződik az elhalálozás azokkal összehasonlítva, akik végigalusszák az éjszakát. Sokáig az öregedéssel járó jelenségnek tartották, s csak az elmúlt években született meg a kezelés lehetősége. A cél az volt, hogy a beteg jól aludjon, s javuljon életminősége.

A noktúria rendszerint észrevétlenül alakul ki. Az ember arra ébred, hogy vizelnie kell, majd amikor elvégezte dolgát, újra elalszik. Az alvás minősége azonban jelentősen romlik, az ember fáradttá, betegessé válik tőle. A harmincévesek között előfordulása 3 százalék, a hatvanéveseknél már 30, a 70 éveseknél 40, a kilencvenéveseknél pedig 90 százalék.

Egy egészséges ember esetében a napi vizeletképződés 3–4-szer nagyobb, mint az éjszakai órákban. Ezért a jelenségért a vazopreszin nevű hormon a felelős, amely megköti a vizet a szervezetben. Egészséges embernél e hormon termelődése éjszaka a legnagyobb, ezért képződik éjszaka kevesebb vizelet. A korral azonban a hormon termelődése csökken, ami gyakori éjszakai vizeléshez vezet. Az általános vizeletképződés nem változik, csak az éjszakai és a nappali képződés aránya. A gyakori éjszakai vizelésnek az az oka, hogy éjszaka a 24 órás vizelettermelődés több mint 33 százaléka termelődik. A noktúriának épp ezt az okát lehet kezelni, mégpedig eléggé egyszerűen: a vazopreszin hormon pótlásával.

Ha 24 óra alatt a vizetképződés meghaladja a 2500 ml, globális poliúriáról beszélünk. Ezt az állapotot okozhatja cukorbaj vagy más betegség. Mindez természetesen a folyadékbeviteltől is függ. Ilyenkor az alapbetegséget kell kezelni. A húgyhólyag gyengülése is okozhat gyakori éjszakai vizelési kényszert. Ilyen panaszok adódhatnak a hiperaktív húgyhólyag, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, a húgyhólyag falának merevsége, a húgyhólyag rosszindulatú daganata esetén.

A noktúria tehát tünet, nem betegség, aminek ki kell deríteni az okát. Több szakembernek kell közreműködnie, de a főszerepet az urológus játssza. Fontos, hogy a beteg együttműködjön az orvossal. Legalább 2–3 napig pontosan fel kell jegyeznie az elfogyasztott folyadék és az ürített vizelet mennyiségét. Ezekből az értékekből az orvos sok mindent ki tud olvasni, s a diagnosztikában nagyon fontos szerepet játszik. Ennek alapján állíthatja fel a diagnózist és javasolhatja a kezelési módot. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?