Rák is lehet a depresszióból...

Sokszor mondjuk, hogy a mai világban szinte mindenről megállapítható, hogy rákkeltő. Egyvalamiről azonban elfeledkezünk: saját kóros lelkiállapotunk is belesodorhat minket e rettegett betegségbe. Már Galenus korából származnak olyan adatok, amelyek szerint lényegesen gyakoribb a rákos megbetegedés azoknál az embereknél, akik állandóan kedvetlenek, lehangoltak. A 20. század közepén Sellye János stresszelméletének megjelenése nyilvánvalóvá tette ezt a tényt. A nyolcvanas évek kutatási eredményei bizonyították az érzelmi megterhelések, veszteségélmények szervezetre gyakorolt negatív hatását. Az sem elhanyagolható, hogy az egyén hogyan éli át a stresszhelyzeteket. A szervezetben a kóros folyamatok akkor indulnak el, ha az egyén nem tud megfelelően reagálni az őt ért stresszhatásokra. A pszichiáterek jól ismerik az úgynevezett C típusú személyiségeket: ők azok, akik mindent eltűrnek, úgymond lenyelik főnökeik, kollégáik basáskodásait, sértéseit, hagyják magukat kihasználni, igyekeznek a béke érdekében mindenkivel együttműködni, elnyomva saját érzéseiket. Ezek a személyek hajlamosak leginkább a rák kialakulására. Érzelmeik elfojtásával kóros folyamatokat indítanak el szervezetükben. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy felidegeskedtünk, hogy megfájdult a fejünk, gyomrunk, esetleg hasmenést kaptunk. Ez az egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy a lelki problémák szervezetünkre is kihatnak. Azt a helyzetet is ismerjük, amikor felgyülemlett haragunkat már nem tudtuk tovább magunkban tartani, és minden kertelés nélkül kimondtuk a véleményünket. Azt is szoktuk mondani, hogy „végre kiadtam magamból a mérgemet”. És ez igen kellemes katarzis élményt idéz elő. Megnyugszunk és megkönnyebbülünk. Szinte érezzük, hogy jót tettünk a szervezetünknek. Jellemző, hogy a depresszióra hajlamos emberek általában kerülik a konfliktust, a vidám természetűek pedig a leginkább szókimondóak. Hiszen természetükből adódóan tudat alatt is próbálják megvédeni szervezetüket a kóros hatásoktól. Természetesen ez a szókimondás nem egyenértékű a konfliktuskereséssel, hiszen a kötözködő embertípus is szorongásnak teszi ki magát, még akkor is, ha ő ezt nem így érzékeli. Léteznek olyan tanulmányok is, amelyek azt igyekeznek bebizonyítani, hogy összefüggés található a rák kialakulása és a gyermekkori érzelmi stressz között. Olyan gyermekkori lelki zavarok játszanak fontos szerepet, amelyek a szülői melegség hiányából adódnak. A gyermek számára az ilyen szülőhöz való alkalmazkodás túl nehéz feladatnak bizonyul, ezek a negatív érzések, a „nem elég jó” szülő felismerése kettősséget okoz a gyerek tudatalattijában. Működik egy, a valósághoz és másokhoz jól alkalmazkodó és vele párhuzamosan létezik egy mélyen a tudatalattiban „eltemetett” személyiség, mely sérülékeny, sértett, elhanyagolt, stb. Bármilyen későbbi stresszhelyzetnél ennek a sérülésnek az emléke tér vissza. Ezeknél az embereknél külsőleg nem jelentkeznek indulatok, így az egyén nem képes segítséget kérni, az új helyzetekre depresszióval reagál. További kutatások azt igyekeztek bizonyítani, hogy öszszefüggés található a rák kialakulása és a szociális kapcsolatok között. Eszerint a magányos emberek gyakrabban betegszenek meg rákban, mint a jó házasságban élők. Hiszen egyértelmű, hogy a saját életüket kilátástalannak látó emberek különösen hajlamosak a depresszióra. Bármelyik, előzőekben felsorolt esetben a szervezetben bonyolult folyamatok játszódnak le, melyeknek az a lényege, hogy megváltozik némely hormon szintje. Az egyik ilyen hormon a glükokortikoid, mely egyrészt közvetlen módon okozhat tumornövekedést, másrészt a szervezet védekező rendszerének gyengítésével befolyásolhatja a rákos sejtek szaporodását. Legismertebb, hormonokra érzékeny rosszindulatú daganatok közé tartozik a mellrák és a prosztatarák. A szervezet védekező rendszerének csökkenése kedvez a leukémiás megbetegedések kialakulásának, illetve rosszabbodásának is. De a kutatások nem csak arról folynak, miként alakul ki a rák, hanem arról is, milyen módon védekezik a szervezet a stressz káros hatásaival szemben. ĺgéretesnek tűnnek azok a tanulmányok, melyek azt igyekszenek bebizonyítani, hogy a szervezet úgynevezett belső elválasztású, endogén opioidokat is termel, melyek fájdalomcsillapító hatásuk mellett megvédenek a stressz káros hatásaitól.

Nem szeretném azt sejtetni, hogy minden stresszes környezetben élő ember rákban betegszik meg, de a fel nem dolgozott stressz növeli a rákos megbetegedések kialakulásának a valószínűségét. Mit lehet tehát tanácsolni? Az önemésztés, érzéseink elfojtása a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Lehet, hogy egy vita elcsendesedett ennek hatására, bennünk azonban a keserűség, stressz kóros folyamatokat indíthat el. Próbáljuk elrendezni szorongást előidéző ügyeinket, és ha lehet, ne fojtsuk magunkba a haragot. Tartsuk szem előtt, hogy a nevetés gyógyít. Az öröm, boldogság, a boldogsághormonok felszabadulása jótékonyan hat szervezetünkre. Keressük tehát a kellemes társaságot, próbáljunk – ha lehet, önerőből is – kitörni a depresszióhoz vezető élethelyzetekből. Ha képesek vagyunk stresszmentessé tenni életünket, máris megszüntettük a rák kialakulásának egyik okát.

A szerző ideggyógyász