„Papucsban járok át az uszodába”

„Nekem a stressz nem árt. A múltkor mindenféle bonyodalmak miatt, tíz nap alatt hat részt kellett megírnom, s érzésem szerint épp ezek lettek a legjobbak.”

A Szomszédokhoz és az íráshoz hasonlóan sok más egyebet is pontosan helyre tud rakni a fejében. „Ha megtalálom a ritmust, akkor minden rendben van. Ha nagy a zűrzavar, akkor nekem is ártalmas a stressz. Többféle receptem is van ellene. Reggelente általában úszni járok, pár lépésre van tőlünk az uszoda, akár papucsban is átmehetek. Hetente két délelőtt hat órát írok, s ha ezzel elkészültem, akkor megnyugszom, jöhet az üzlet, a gyerekek és minden egyéb.”

Például az, hogy Borist, a kisfiát teniszezni vigye egy pozsonyi edzőhöz. „Jómagam is játszom, no nem profi szinten, de legalább egyszer hetente egy összeszokott társasággal, amit mi úgy nevezünk, hogy öregurak. Ha összejön, és mind a négyünknek kijön a lépés, párost játszunk. Ez nem anynyira fizikai megterhelés, mint inkább kétórás relax.”

Magas termetével kosárlabdázónak nézné az ember. „Röplabdázó voltam, még a pozsonyi Grössling utcai alapiskolában. Nagyon jó osztály voltunk, kétszer is megnyertük a városi bajnokságot. Azóta is nagyon szeretem ezt a sportot.”

A példás család jelző nagyon is ráillik Krausékra – ami a mozgást illeti. Az egész család, kivéve legkisebb tagját, imád sízni, ez minden évben kétszer szerepel a programban. Január elején Ausztria havas tájain jártak.

„A feleségem nagyon szeret sízni, Boris fiunk négyéves korában állt először sítalpon, s vakmerően leereszkedik minden lejtőről.”

Szerencsés véletlen, hogy utcájukban az uszodán kívül van squash, s míg nem voltak gyerekek, oda is eljártak – párban. Az idén nem sokat élvezhették a havat, de a sízés azért nem maradt el, a család Ausztriába ruccant ki, hogy behozza a lemaradást.

Alkata ideális, súlyfeleslege nincs, orvosra nem nagyon van szüksége. „Egy kis pocakom azért van, no meg magas a koleszterinszintem, de már van rá egy új gyógyszer, tele voltak vele az újságok, így aztán megnyugodtam, hogy ehetek mindent, ami jólesik - nyugtázza a tőle megszokott humorérzékkel. – Az igazság az, hogy én nem vagyok nagyon gyógyszerpárti, ha el is kap valamilyen betegség, az antibiotikum számomra a legvégső eset. A gyerekeknél is kipróbálunk minden mást, hogy csökkentsük a lázat, olyan módszereket, amelyek kevésbé gyengítik az immunrendszerüket. Nagyon haragszom azokra a szülőkre, akik anélkül, hogy előírná az orvos, mindjárt antibiotikumokkal tömik a gyereket, elég, ha az elköhenti magát.”