Otthon is nagyobb a harmónia

Ami a mamának jó, az a gyermeknek, sőt a családnak is kellemes. Nem mindegy hát, hogy a szülési szabadságon lévő kismamák hogyan és mivel töltik szabadidejüket. A szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy az élet legszebb időszakában is van lehetőség arra, hogy összekössék a kellemeset a hasznossal...

Egy évtizeddel ezelőtt alakultak meg a szülési szabadságon lévő kismamák kötetlen csoportjai, néhány hónappal később pedig már polgári társulásként jegyezték be az Anyaközpontok Szlovákiai Szövetségét. Az egyik alapító azzal magyarázta megalakulását, hogy megszűnt a segítség és tanácsadás háromgenerációs modellje, a szülési szabadságon lévő nők elszigetelődnek, csökken az önbizalmuk, elveszítik a kapcsolatot a munkahellyel, különféle akadályok nehezítik az aktív munkát. Az anyaközpontok fő feladata, hogy elősegítsék a szülők és a gyerekek szórakozását, egymás segítését, jobb megismerését, közös akciók szervezését, a jó hangulat megteremtését.

A Krajinka ügynökség az Anyaközpontok Szlovákiai Szövetségének megbízásából a Bernard van Leer Alapítvány támogatásával felmérte, hogy milyen hatással vannak az anyaközpontok a gyermekek és a szülők lelkivilágára. Kiderült, hogy tulajdonképpen mind az anyák, mind pedig a gyermekek szempontjából igazi csoportterápiáról beszélhetünk.

Az anyák nagyra értékelik, hogy kellemes perceket tölthetnek a gyermekkel nem csaka megszokott otthoni környezetben. Érdeklődésüknek megfelelő művelődési vagy kulturális programot készíthetnek. Sokan vélik úgy, hogy az anyaközpontokban a gyermekek jobban be tudnak illeszkedni a közösségbe, önállóbbakká, ügyesebbekké, okosabbakká válnak. Az apáknak is hasonló volt a véleményük: szerintük a gyermek és az anya is nyugodtabb, s ha hazatérnek, nagyobb a családban a harmónia. Az anyaközpontok valamiféle kulturális, közösségi és művelődési központ szerepét töltik be, s végeredményben erősítik a családi életet. A felmérésben 491, az anyaközpontok munkájában rendszeresen részt vevő véleményét dolgozták fel. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?