Ott, ahol az állam egy centtel sem, a magánbiztosító kétmillió euróval segített

kezek k

Amit hiába vártak a rászorulók az államtól, a magán egészségbiztosítótól megkapták. A Dôvera egészségbiztosító ugyanis úgy döntött, hogy csaknem kétmillió euróval segíti – a törvény keretein kívül – a betegeket és az egészségügyi dolgozókat. Ezekben a napokban további 100 ezer euró támogatásról dönt.

A pandémia kirobbanása után 270 000 euró értékben elsőként vásárolt segédeszközöket a kórházaknak és a mentőszolgálatnak. Tavaly 300 000 eurót fordított a kórházak, a rendelőintézetek felújítására és a műszerek modernizálására. Az elmúlt 5 évben főleg a betegeknek és a hátrányos helyzetűeknek 1,3 millió eurót fordított segédeszközökre, rehabilitációra és gyógyszerekre, amit különben saját zsebből kellett volna kifizetniük.

Év végéig további 100 000

Jelenleg újabb segélykérelmeket bírál el, és az év végéig további 100 000 eurót oszt szét a rászorulók között. „Ügyfeleink olyan kezeléséhez is hozzájárulunk, amelyet Szlovákiában a törvény szerint részben vagy teljesen a betegeknek kellene fizetniük. Természetesen emellett a törvény által előírt kezeléseket is teljes egészében fizetjük” – magyarázta Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója. Míg az állami Általános Egészségbiztosító megkérdőjelezhető módon több millió eurót folyósított az igazgató rokonának, a magán egészségbiztosító a betegeken és az egészségügyi személyzeten segített.

Teljes életet élhet Ádám

A Dôvera már több mint 100 betegnek könnyítette meg az életét. Egyikük a nyolcéves nagyothalló Ádám. A munka-, szociális ügyi és családjogi hivatalban elutasították kérelmét, s anyagilag nem járultak hozzá ahhoz, hogy jó minőségű hallókészüléket vásároljon. Saját pénzből vett egy olcsóbbat, ami hamar elromlott. Szülei a magán egészségbiztosítótól kértek – és kaptak – segítséget. Ennek köszönhető, hogy Ádám a pedagógusok külön munkája nélkül az egészséges gyerekkel járhat iskolába, sőt harmonikázni is tanul. Michaela súlyos hallássérült. Két kisfia is örökölte ezt a bajt. Egy anyának szörnyű érzés, hogy gyermeke nem hall, ezért a biztosítóhoz fordult. Nagyon örült, hogy a kapott pénzből digitális hallókészüléket tudott vásárolni. Most már sokkal könnyebben tud kommunikálni a gyerekekkel.

Nem minden biztosító fizeti a költséges rehabilitációt

A 27 éves Maroš két évvel ezelőtt agyvérzést kapott. Életerős fiatalember volt, sokat sportolt. Most azért küzd, hogy úgy éljen, mint régen. Az orvosok sem találták meg a választ arra a kérdésre, miért pattant el az ér az agyában. Megmentették ugyan az életét, de mások segítségére szorul. A költséges rehabilitációt egyedül nem tudja fedezni. A Dôverának köszönhetően igénybe veheti a hiperbarikus kamrát, aminek lényege, hogy a beteg 100 százalékos tiszta oxigént lélegez be. Testmozgással kombinálva javult Maroš lábmozgása, beszéde, és a szavakat már rövid mondatokká tudja formálni.

Drága autók helyett...

„Minden kérvény egy szomorú történetet takar. Mivel a törvény nem teszi lehetővé, hogy az ügyfelektől befolyt illetékekből nyújtsunk segítséget, a biztosítónk működésére szánt pénzből segítünk. Drága autók vásárlása vagy előnytelen bérletek fizetése helyett inkább ügyfeleinket támogatjuk” – hangsúlyozta a vezérigazgató. A Bojovníci za zdravie támogatási program keretében a Dôvera rászoruló ügyfelei speciális kerekes- székhez, áthelyezhető légzőberendezéshez vagy a sclerosis multiplexben szenvedő betegek rehabilitációs segédeszközök jutottak. A biztosító ahhoz is hozzájárult, hogy a cisztás fibrózisban szenvedők inhalátort kapjanak, fedezte az életminőséget javító esztétikai műtétek, a ritka betegségben szenvedők külföldi műtétei költségeinek egy részét, de megemlíthetnénk azt is, hogy segítségével a cukorbetegek könnyebben hozzájutottak a számukra fontos eszközökhöz.

(ki)

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő News and Media Holding.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?