Öregkori feledékenység – betegség?

Az átlagéletkor növekedésével csaknem minden családban található idősebb nagypapa, nagymama, akiknél időnként előfordulnak valamilyen panaszok a memóriával. Ez többé–kevésbé természetes előrehaladott korban. Ha azonban az idős hozzátartozó szinte állandóan arra panaszkodik, hogy gondot okoz neki megjegyezni valamit, képtelen hosszabb ideig koncentrálni valamilyen feladatra, szellemileg teljesen kifárad, ha valamit meg kell tennie, akkor komolyan kell venni ezeket a panaszokat. Ha ezek nem okoznak számukra szemmel látható gondot, akkor még nem beszélünk időskori elbutulásról (demenciáról), hanem az orvosilag enyhe neurokognitiv zavarnak nevezett betegségről. Ezt a betegséget legtöbbször valamilyen agyi érbetegség, gyulladás, esetleg fejsérülés válthatja ki. A betegek kb. 15%-ánál a tünetek fokozatosan súlyosbodnak és időskori elbutulásba, úgynevezett demenciába torkollanak.

A demencia az időskorúak között igen gyakran fordul elő, a 65 éves lakosság között 5–10%, 75 éves kor fölött 15–20% az előfordulási arány. Az összes demencia 50–60%-át az Alzheimer-kór alkotja. A betegség névadója Alois Alzheimer német pszichiáter, aki 1906-ban kezelte az első olyan beteget, akit emlékezethanyatlás mellett beszéd- és viselkedészavarral, különféle téveszmékkel kezelt. Miután betege meghalt, a boncolás során agyszövetében speciális megjelenésű amyloid (ez egy bizonyos fehérje) plakkokat, illetve az idegsejteken belül a neurofibrillák összecsapódását figyelte meg, (itt az idegsejtek anyagcserefolyamatában fontos szerepet játszó úgynevezett Tau fehérjék zavaráról van szó), melyek csak erre a betegségre voltak jellemzőek. E zavarok miatt csökken az idegsejtek egymás közti kommunikációja, s az idegsejtek pusztulni kezdenek.

Ma még nem ismerjük az Alzheimer-kór kiváltó okát. Genetikai vizsgálatokkal arra derült fény, hogy csak az esetek 2%-ánál sikerült bebizonyítani a családi halmozódást. Az is kiderült, hogy a stressz szintén kockázati tényező, s hogy a magasabb iskolai végzettség, bizonyos gyógyszerek szedése (pl. gyulladásgátlók, ösztrogén hormonok) csökkentik a betegség kialakulásának a valószínűségét.

Mint arról már szóltam, az Alzheimer-kór alapvető tünete a feledékenység. Sokszor nem a beteg, hanem a családtagok, körzeti orvos az, aki felismeri, hogy változás történt a beteg állapotában. Leggyakrabban a következő változásokról van szó:

nem emlékszik arra, mi történt néhány perce, órája (pl. arra, hogy mit evett)

képtelen elvégezni az addig ismerős feladatokat (pl. kimosni a szennyest)

nyelvi problémái támadnak: elfelejt bizonyos szavakat

képtelenné válik az idő és a tér érzékelésére: eltéved az utcán

nem képes az elvont gondolkodásra, pl. nem érti, mit jelentenek a karácsonyi ünnepek

rossz helyre rakja a dolgait: pl. a rádiót beteszi a mosógépbe

romlik a ítélőképessége: pl. nyáron téli kabátot visel

Az Alzheimer-kór egyik jellemző vonása, hogy a tünetek nem hirtelen, hanem lassan rosszabbodnak. Később lehetetlenné válnak az olyan teendők is, mint a főzés, mosás, takarítás. Sokszor a beteg már az ismerőseit sem képes azonosítani, nem ismeri fel a körülötte levő tárgyakat, beszéd közben elfelejti, mi volt a téma. Az elbutulás legsúlyosabb formájánál a beteg képtelen a környezetében tájékozódni, még a legközvetlenebb hozzátartozóit sem ismeri fel, székletét, vizeletét nem képes visszatartani, még étkezni sem tud önállóan, mozgásképtelenné válik.

De nem csak a memória károsodik, jelentkeznek más tünetek is. Jellemző a hangulati ingadozás, az ok nélküli hangulatváltozás. Megváltozik a beteg egyénisége: sokszor gyanakvóvá válik, visszahúzódik a társasági életből. Az is szembetűnő, amikor az addig „örökmozgó” ember egyre passzívabbá válik, biztatásra van szüksége, hogy valamilyen feladatban részt vegyen. A hozzátartozók számára a legjobban rettegett tünet az agreszszív magatartás. Enyhe formája az állandó nyugtalanság. A helyzet súlyosbodásakor akár tettlegességre is sor kerülhet. Gyakran agreszszivitás társul paranoid téveszmékhez, különféle hallucinációkhoz is, melyek szintén előfordulhatnak az Alzheimer-kóros betegeknél.

A legtöbb esetben a hozzátartozók, ismerősök már az elbutulás kezdeti állapotában felismerik, hogy a beteg memóriájával valami nincs rendben. Sajnos sokszor azt gondolják, ez az öregség velejárója, ezen már nem lehet segíteni. Fontos szerepe van a körzeti orvosnak, aki jól ismeri betegeit, hiszen gyakran kerül velük kapcsolatba. Ő az, aki felismerve a memóriazavarokat, képesek a megfelelő szakorvoshoz irányítani ezeket a betegeket. A memóriazavarokkal főként pszichiáterek, illetve neurológusok foglakoznak. Az első teendő, hogy sikerüljön kizárni minden olyan testi okot, melyek hasonló tünetekkel járnak. Meg kell hallgatni a hozzátartozókat is, hiszen ők látják legjobban, milyen mértékben változott meg a beteg a mindennapi életben. Különféle tesztekkel meg lehet állapítani azt is, milyen súlyos a beteg memóriazavara. Leggyakrabban az úgynevezett MMSE, illetve az órarajzolásos teszt világít rá a memóriazavar súlyosságára. A vizsgálat során egy óralapot rajzoltatnak a beteggel emlékezetből. A súlyos eseteknél a páciens nem képes helyesen feltüntetni sem a mutatókat, sem pedig a számokat, vagy azok sorrendjét, elhelyezkedését a számlapon. Az Alzheimer-kór kezelése nem egyszerű feladat, mivel sajnos az orvostudomány jelenleg még nem képes meggyógyítani a betegeket, kizárólag a memória romlását lehet megállítani, illetve lassítani. Vannak növényi eredetű szerek is, mint például a ginkgo biloba, mely bizonyos kutatók szerint lassítja az Alzheimer-kór lefolyását. Hasonló hatásúak az úgynevezett nootropikumok, melyek többek között javitják az idegsejtek anyagcseréjét. Az utóbbi években törzskönyveztek olyan gyógyszereket is (pl. a galantamin hatóanyagút), melyek javítják az idegsejtek közötti információátvitelt.

Az Alzheimer-kórban szenvedők száma az átlagéletkor növekedésével folyamatosan növekszik. A sikeres kezelés záloga abban rejlik, hogy sikerüljön a betegséget idejében felismerni, hogy minél hamarabb el lehessen kezdeni a kezelést. Ezért javaslom, hogy ne kezeljük félvállról azokat az idősödő betegeket, akik arra panaszkodnak, hogy „az agyuk már nem vág úgy, mint régen”, hanem vegyük komolyan ezeket a panaszokat. Hiszen elég néhány kivizsgálás, és máris elkezdhető a szükséges kezelés.

A szerző ideggyógyász