Egészség

Ne legyen nehezebb két és fél kilónál az iskolatáska

A szakemberek szerint az iskolatáska súlyának nem szabadna meghaladnia a gyerek testsúlyának 10 százalékát. A Közegészségügyi Hivatal szakemberei azt tanácsolják, hogy a táska minél könnyebb legyen, kövesse a gerinc vonalát és pántjai eléggé szélesen legyenek.
author
Kovács Ilona

2022. szeptember 14. 08:32

iskolatáska k
- Shutterstock-felvétel

Avalóság az, hogy a szülők nem nagyon hallgatják meg a szakemberek tanácsát, és a gyerekek általában a megengedettnél kétszer nehezebb iskolatáskát hordanak. A Közegészségügyi Hivatal azt tanácsolja a szülőknek, hogy rendszeresen ellenőrizzék a gyerek táskáját és a felesleges dolgokat vegyék ki belőle. Főleg a kisebb gyerekek táskáját kell alaposan átnézni, hogy ne legyenek benne az iskolában nélkülözhető dolgok.

Az is jó megoldás a súlycsökkentésre, ha a szükséges nehéz dolgokat könnyebb, például műanyagból készült eszközökre váltjuk, vagy az italt könnyített anyagból készül flakonban viszik magukkal a gyerekek. Néhány iskola a szülőkkel megegyezve lehetőséget ad arra, hogy a tankönyvekből minden gyereknek kettő legyen, esetleg a magasabb osztályokban minden tantárgyra egy füzetet használjon. Az iskolatáska súlyának ellenőrzésén kívül ügyelni kell arra is, hogy az iskolás gyerek széke jó legyen, lehetőleg kevés stressz érje őt, mozogjon rendszeresen, és meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy sok időt tölthessen a szabad levegőn. A szülőnek azt is meg kellene határoznia, hogy naponta mennyi időt tölthet a számítógép előtt. Ezzel elkerülhető lenne a gerinc különféle megbetegedése, amit sokszor műtéttel lehet csak gyógyítani, de nem ritka az sem, hogy rokkantsággal végződik. Az egészségbiztosítók adatai szerint Szlovákiában évente több tízezer gyereket kezelnek gerincbetegségre. Ezt dr. Miriam Dziaková, a kassai Louis Pasteur Kórház fiziátriai, balneológiai és gyógyrehabilitációs osztályának főorvosa is megerősíti. „Gyakori pácienseink az iskoláskorú gyerekek, akik rossz testtartás vagy gerincferdülés miatt kerülnek hozzánk. Ha ezek a problémák nem derülnek ki időben, a gyerekek nem mozognak eleget, felborul a gerinc statikája, gerincferdülés alakul ki. Állapotuk a növekedés során romlik.”

A gyerekek többségének megfelelő egészségügyi segédeszközök használatával és rendszeres mozgással javulhat az egészségi állapota. A gyakorlatokat a lelet alapján, az életkor és a mozgási képességek szerint választjuk ki. „A gyakorlatok célja az izomegyenetlenség kijavítása, a megrövidült izmok nyújtása és a gyenge izmok erősítése. Fontosak az olyan gyakorlatok is, amelyek a láb helyes működésére összpontosítanak, hiszen a láb a helyes testtartás alapja” – teszi hozzá a doktornő.

Ha a betegséget nem fedezik fel időben, később olyan súlyos szövődmények alakulhatnak ki, amelyek nagymértékben korlátozzák az embert szokásos napi tevékenységében.

A pedagógus elvárásai az elsőssel szemben

Általános tájékozottság: Egy 6 éves gyermeknek illik tudni a nevét, szülei nevét, lakhelyét, születési évét, szülei foglalkozását. Széles körű ismeretekkel kell rendelkeznie az őt körülvevő világról. Ismernie kell az évszakokat, napsza kokat, napokat és azok változásait.

Beszédkészség: Iskolakezdésre megfelelően kell ismernie az anyanyelvét. Árnyaltan, összefüggően kell megfogalmaznia érzelmeit, gondolatát. Egy adott képről összefüggő mondatokban kell beszélnie.Emlékezet: A tanulásban elengedhetetlen az emlékezet megfelelő szintű fejlettsége. Szükséges a bevéséséhez, feladattartáshoz.

Figyelem: A jól rögzíthető és tartós figyelem a feltétele a tanulásnak. A nehezen rögzíthető, könnyen elterelhető, megtapadó figyelem nehezíti, esetleg lehetetlenné teszi az ismeretszerzést. Másodlagos tünetként jelentkezhet a súlyos magatartási és beilleszkedési probléma.

Gondolkodás: A megfelelő szintű fogalmi gondolkodás előfeltétele az iskolai életnek. Ekkora már spontán el kell végeznie az elemi gondolkodási műveleteket.Emberrajz: 10-12 éves korig összefüggést mutat az IQ fejlődésével.

Feladattudat, feladattartás: Iskolai munka elengedhetetlen része. Az iskolaérett gyermek megérti, hogy vannak kötelességei, aminek akkor is eleget kell tennie, ha nincs hozzá kedve, fáradt, vagy inkább játszana. Ha ez nem alakul ki, nehéz lesz az iskola, nyűg a tanulás.

Jó kudarctűrő képesség: Nélkülözhetetlen a tanuláshoz. Tudja elfogadni, hogy van, amikor valami nem sikerül elsőre. Lássa be, hogy hibázhat, és ne veszítse el a türelmét, ne adja fel a próbálkozást. Tanulja meg, a hibázás a tanulás útja.

Felnőttekhez való viszony: Fontos, hogy bizalommal forduljon a felnőttekhez, ha segítségre van szüksége.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Míg a polgármesterjelöltek számára a törvény meghatároz egy felső korlátot arra vonatkozóan, mennyit költhetnek a népszerűsítésükre, a helyi és megyei képviselőjelöltek esetében nincs ilyen felső határ (Somogyi Tibor felvétele)

Dunaszerdahelyen éles a kampány

Nem menő az albérlet

A magas ingatlanárak miatt az albérletek is megfizethetetlenné válhatnak

tasr

Első előrejelzés: a tél korábban érkezik Európába, és keményebb lesz…

Aljakszandr Lukasenka

Rendeletben tiltotta meg az áremelést Lukasenka elnök Fehéroroszországban

napfogyatkozás

Napfogyatkozás lesz októberben, Szlovákiából is láthatjuk majd!

borz k

Vérszomjas veszett borz tartja rettegésben a szlovák falu lakosait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.