Ne legyen az asztalon sótartó!

Bár a felnőtt embernek – fizikai aktivitástól függően – 2–4 g sót kellene fogyasztania naponta, a valóság teljesen más: ez a mennyiség eléri a 10–15 g-ot. Pedig a nátrium bevitele és a vérnyomás magassága között közvetlen és progresszív kapcsolat van.

Az elfogyasztott só 75 százaléka feldolgozott élelmiszerből származik, ezért az étkezés közbeni sózás nem annyira fontos kockázati tényező a sócsökkentés szempontjából. A nátrium az, amely emeli a vérnyomást, mert megköti a vizet. Bár az ideális napi mennyiség 2–4 g, ezt nagyon nehéz tartani. A magas vérnyomás kivédése szempontjából a szakemberek világszerte a napi 6 g sót tartják a felső határnak. Ha kisebb lenne a nátriumbevitel, a magas vérnyomást 20 százalékkal lehetne csökkenteni, ami viszont bizonyíthatóan csökkentené az agyi érkatasztrófa és a szívhalál kockázatát. A vérnyomásnak már kismértékű csökkentése is óriási eredményt hozhat a halálozás tekintetében.

Meggyőző példaként a szakemberek mindig Finnországot hozzák fel, ahol az elmúlt 30 évben kitartó és következetes felvilágosító munkával 30-35 százalékkal sikerült csökkenteni a sófogyasztást. Ennek következtében a 65 évesek körében 75-80 százalékkal csökkent a szívkoszorú-betegségek és az agyi érkatasztrófák okozta halálesetek száma. Pedig az alkoholfogyasztás megkétszereződött, s több lett a kövér és dohányzó ember is. Az eredmény okát a vérnyomás 10 mm/Hg-el való csökkentésében kell keresni. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a sófogyasztás emelkedett, ami a kövérség elterjedését vonta maga után. A sós ételek szomjúságot okoznak, s az ember kalóriadús édes italok után nyúl. Nagy-Britanniában a legjelentősebb sóforrás a kenyér és a többi sütőipari termék.

Jó, ha szem előtt tartjuk: nem biztos, hogy a teljes őrlésű termékeknek kisebb a sótartalmuk, sőt néha nagyobb, mint más termékeknek. Ezzel számolni kell. Az energiatartalomra is ez vonatkozik: nem minden teljes őrlésű termék tartalmaz kevesebb kalóriát.

Milyen helyzet Szlovákiában? Vajon a vásárlóknak elég információjuk van arról, mi mennyi sót tartalmaz? A kutatók kiszámították, hogy ha a sófogyasztás 1 g-al csökkenne, évente 7000 ember életét lehetne megmenteni a vérnyomás csökkentésével, és más komplikációk kivédésével. Sajnos, a hazai termékeken nincsenek feltüntetve az erre vonatkozó adatok. A Magas Vérnyomás Elleni Szlovákiai Liga megszólította a szlovákiai piac nagy élelmiszergyártóit, árulják el, termékeik mennyi sót tartalmaznak. Meglepő volt, hogy például a Rajo, a Nestlé, a Palma Tumys, a Milsy, a Vitana nem is reagált a felkérésre. Amint azt dr. Štefan Farský kardiológus hangsúlyozta: nagyon sokat segítene, ha az ételek csomagolásán feltüntetnék a sótartalmat, ha nem sóznánk a kész ételeket, s ha egyáltalán nem tennénk az asztalra sótartót. A készülő nemzeti kardiológiai program is kimondja, hogy ezzel fordulatot érhetnénk el a magas vérnyomás megfékezésében. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?