Egészség

Ne féljünk az aranyér kivizsgálásától!

A hemoroidokról, népiesen aranyérről ritkán esik szó annak ellenére, hogy sokan panaszkodnak végbélviszketésre, vérzésre, néha pedig fájdalomra is. A statisztikai adatok szerint 50 év felett a lakosság több mint fele érintett. Miért lett civilizációs betegség? – kérdeztük Dr. Wurster Kinga proktológustól, aki a végbél betegségeit kezeli.
Kovács Ilona

2020. február 8. 09:00

aranyér

Elsősorban az egészségtelen, ülő életmód és a krónikus székrekedés az oka. Az utóbbi időben a betegek korhatára kitolódott, már a 20-30 éveseknek is problémájuk van az aranyérrel, ami valójában visszér a végbél környékén. Kialakulásában gyakran a genetika is szerepet játszik. Abból kell kiindulni, hogy minden embernek három hemoroidja van. Állapotukat tekintve négy stádiumot különböztetünk meg:

1. – a vénás fonat ugyan kitágult, de a betegnek nincsenek panaszai,

2. – a tágult vénás fonat kitüremkedik a végbélből, de spontán módon vissza is húzódik,

3. – a hemoroidok kitüremkednek a végbélből, de kézzel még vissza lehet nyomni őket,

4. – állandóan kint vannak, nem lehet őket visszanyomni, s mindig valamilyen szövődményt okoznak. A negyedik stádiumú hemoroidot már csak műteni lehet.

Nem ritka tünet a végbélviszketés. Mikor merül fel az aranyér gyanúja?

Akkor, ha kezdetben csak ritkán, de később már rendszeresen vérzés társul a székletürítéshez, vagy ha székelés után az érfonat kidudorodik a végbélből. Ilyen esetben már ajánlott felkeresni a szakorvost. Az egyszerű viszketés más betegségek kísérője is lehet, nem feltétlenül mindig aranyérről van szó. A vérzés az aranyér legárulkodóbb tünete. Megkülönböztetünk külső és belső aranyeret, a határ a végbél záróizma. Ami az izom előtt van, az a külső, ami mögötte, az a belső aranyér. A külső lencse vagy borsó nagyságú csomóval hívja fel magára a figyelmet, a belső főleg vérzéssel. Néhány beteg arra panaszkodik, hogy ürítési problémája van, az az érzése, hogy nem ürült ki rendesen.

Mi a teendő, hogy a hemoroidok nyugalomban maradjanak, hogy ne rontsák életminőségünket?

Elsősorban a stresszhelyzeteket kell oldani és több növényi rostot kell fogyasztani. Én rendszerint a zabpelyhet és a psylliumot ajánlom. Rendkívül fontos az életmód, a megfelelő folyadékpótlás, hogy a széklet soha ne legyen kemény. Az aranyér akkor okoz gondot, ha megnő a hasi nyomás, ilyenkor az erek megtelnek. A nőknél nagyon gyakran jelentkezik az aranyér terhesség alatt, mert a hasi nyomás ilyenkor nagy.

GYAKORI KÉRDÉSEK

OLVASHATUNK A TOALETTEN? Nem. Soha ne üljünk sokáig a vécén, mert megnő a hasi nyomás, ami hozzájárul a kellemetlenségek kialakulásához.

MILYEN SZEREPE VAN A MOZGÁSNAK A MEGELŐZÉSBEN? Nagyon nagy szerepe van, de megfelelő sportot kell választani, például a futást, az úszást. Nehéz súlyzókkal edzeni nem jó, mert megnő a hasi nyomás.

MI A HELYZET A PIKÁNS ÉTELEKKEL? SZABAD? NEM SZABAD FOGYASZTANI? A csípős ételek fogyasztása nem ajánlott, főleg nem rendszeresen.

MI A VÉLEMÉNYE AZ ILLATOSÍTOTT INTIM TISZTÁLKODÓSZEREK HASZNÁLATÁRÓL? AJÁNLJA? Nem. A végbél tisztán tartására legjobb a tiszta víz.

Ajánlana betegeinek gyógynövényt, „biztos” házi receptet vagy gyógyszert a tünetek enyhítésére? Ha igen, mi lenne az?

Egyedül a növényi rostot ajánlom. Az a jó, ha a táplálkozás részévé válik s hozzásegít ahhoz, hogy a széklet ne legyen kemény. Mindenképpen el kell kerülni a székrekedést. Vannak gyógyszerek, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy ne romoljon a hemoroidok állapota, de kialakulásuk megakadályozására nincs gyógyszer. Amikor megjelenik a vérzés, minél előbb orvoshoz kell menni. Találkoztam olyan esettel, amikor a hosszú ideig tartó vérzésből daganatos betegség alakult ki.

Mi a helyes eljárás: először az általános orvost vagy egyenesen a szakorvost kell felkeresni?

Ha a beteg magánklinikára megy, ott nem kell semmi. Időpontot kér, beutaló nem szükséges. Ha specializált rendelőbe megy, amelynek szerződése van a biztosítóval, jó, ha van beutaló. Szlovákiában 3-4 klinika van, ahol proktológiával foglalkoznak, de proktológusból nincs sok. Néhány kórházban a sebészeti rendelő részeként bizonyos időben proktológiai rendelés is működik.

Mivel a hemoroid valójában visszér, törvényszerű, hogy akinek a lábán visszértágulat van, annak az aranyérrel is gondja lesz?

Előfordulhat, ugyanis van összefüggés a kettő között. Észrevettem hogy akik kivizsgálásra jönnek 2., 3. és 4. stádiumú aranyérrel, többségüknek visszerük is van.

Melyek a kezelés hagyományos és modern módszerei?

Inkább invazív és nem invazív kezelési módról beszélnék. A műtét teljes altatásban történik, s természetesen műtét előtti kivizsgálás szükséges hozzá. Így a három hemoroid közül legfeljebb kettőt távolítanak el, a legkisebbet otthagyják, a sebet bevarrják. Ha megnő a hasi nyomás, a beteg azt gondolja, hogy ismét aranyere van, pedig nem, a problémát ugyanis az ott hagyott hemoroid okozza. Nem invazív módszer például a Barron technika, ami azt jelenti, hogy az érfonatokat latex gumiszalaggal kötik el, minden alkalommal egyet. A két beavatkozás között két hétnek kell eltelnie. Amikor a beteg először jön hozzánk, elvégezzük a vastag- és a végbéltükrözést (rektoszópia és anoszkópia), közben felmérjük a hemoroidok állapotát. Ezután gumit helyezünk az aranyérre, ezzel elzárjuk a vér- és tápanyagáramlást. Az érfonat elhal és a széklettel távozik. A beavatkozást helyi érzéstelenítés nélkül végezzük, a beteg csaknem semmi lyen fájdalmat nem érez. A következő módszer a rádiófrekvenciás abláció, aminek az a lényege, hogy helyi érzéstelenítéssel lézerrel kiégetik a hemoroidot. Ennél a módszernél a felépülés tovább tart. Szeretném az olvasók figyelmét felhívni arra, hogy ne féljenek a kivizsgálástól, mert jobb, észszerűbb és olcsóbb is elkerülni a szövődményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Felmérés: Parlamenten kívül az MKP

Nyilvánosságra került a titkos felmérés

Mojmír Mamojka

Mamojka egyelőre marad

Robert Fico

Fico nem kíván egyebet, csak 2,99 százalékot a Hídnak

Jana Cigániková

VIDEÓ: Elszabadultak az indulatok – már a középső ujjukat mutogatják egymásnak a képviselők a parlamentben

Kucsera Miklós

Vágsellyei győzelem az érsekújvári régióderbin

erős szél

Ismét sárga riasztást adtak ki az erős szél miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.