Mindenhez Gergely ad erőt

2004 karácsonya előtt hazaengedték. Januárban jól érezte magát, de februárban már romlott az állapota, ha köhögött, fájdalmat érzett. Hallottak egy szerről, amely sok emberen segített. Beszerezték a cseppeket, és már egy hónap elteltével javult az állapota. Gergely jól érezte magát. A család reménykedett... A kedvező állapot tavaly áprilisig tartott. De már márciusban kezdődtek a panaszai, fájt a feje, a hátgerince, gyenge volt, rosszul érezte magát. Húsvét előtt leukémiát diagnosztizáltak nála. Kórházba került. Kezdődött a kemoterápia. Ötven kilót lefogyott. Szeptember tizenegyedikén meghalt. Tizenhét éves volt.

– Az utolsó percig csodálatra méltóan küzdött. Nem is tudom, honnan volt annyi ereje. A hospice-osok, a doktornőék szinte egész nap mellette voltak.

Miben tudtak ők segíteni?

– Szerdán hazamentünk, meghalni. Csütörtökön reggel komplett kórteremmé szerelték fel a hálószobánkat. Minden, ami elképzelhető – gyógyszer, lélegeztetőgép, műszer – ott volt nálunk. Geri haza akart menni. És néhány nap múlva kezdett jobban lenni. A hospice-osok mindennap jöttek, ha kellett. A doktornő azt mondta, hogy ez így nem megy, gyerünk vissza a kórházba. Három napra bementünk, újra feltöltötték vérrel. Jobban lett, de hát... semmi gyógyszert nem bírt már el a szervezete.

Az ember hajlamos a kétkedésre, hogy vajon az orvosok mindent megtettek-e.

– Biztos vagyok benne, hogy mindent. Nem tudom elképzelni, hogy egy orvos szántszándékkal ne tegyen meg mindent.

December elsején Gergely édesanyja Nagymegyeren jótékonysági hangversenyt szervezett – nem is akármilyet: a rákbeteg gyermekek megsegítésére. A kultúrházban négyszázhúsz néző zsúfolódott össze. Honnan vette az erőt?

– Erőt mindenhez Gergely ad. Amikor megkérdezik tőlem, hogyan tudok mosolyogni, azt szoktam felelni, hogy a négy és fél év alatt – nem azt mondom, hogy az arcunkra rögzül a mosoly, de megtanuljuk, hogy a gyerek előtt nem lehet kimutatni félelmeinket, rettegést, pedig majd megszakad a szívünk a fájdalomtól.

A négy és fél év alatt a fia mellett volt, otthagyta az állását. Most már visszamehetne, ha bírna, csak sajnos, betegeskedik. De mihelyt jobban lesz, folytatja a munkát. A napi huszonnégy órás ügyelet a beteg gyermek mellett az ő egészségén is nyomot hagyott. Amikor Geri a Mély úti ortopédiai klinikán feküdt – amikor a lábát amputálták –, az édesanya naponta utazott Pozsonyba Nagymegyerről. Amikor bekerült a gyermekonkológiára, vele tartott az édesanyja is.

A család másik fele – a férj és a nagyfiú – otthon. Egyedül kellett megbirkózniuk a háztartással.

– Volt úgy, hogy két és fél hónapot egyfolytában bent voltunk, aztán másfél napig otthon... A gyermekéért mindenre képes az ember. Amikor kérdezik, hogy honnan van erőm, azt válaszolom: ha te lennél az én helyemben, neked is volna.

– A nagyfiú, Gábor, nehezen viseli Gergely hiányát. Nagyon jó testvérek voltak. Gergely nem tudott olyat kérni a bátyjától, amit az ne teljesített volna.

Volt egy kiskutyája, egy fajtatiszta puli. Ajándékba kapta, Jucinak nevezte el. Juci még megvan. – Megfogadtuk, hogy ha Jucinak kölykei lesznek, mi is elajándékozzuk őket. Az első jótékonysági hangversenyt Nagy Ágnes két évvel ezelőtt szervezte. Akkor 310 ezer korona gyűlt össze.

– A teljes összeget átutaltuk a gyermekonkológiai klinikának egy intenzív szoba létrehozására. A második koncerten több mint 300 ezer korona gyűlt öszsze, abból 300-at elosztottunk; bizonyos öszszeget adtunk a Kantha Dóra Alapítványnak, a gyermekonkológiai klinikának és a Plamienok nevű hospice-nak, melynek létrehozója Mária Jasenková orvosnő. Ez az egyedüli intézmény, amely a halálos beteg gyerekekkel foglalkozik. Ha kellett, mindennap jöttek – Pozsonyból. Nélkülük is ki kellett volna bírni, de velük sokkal elviselhetőbb volt. Este fél nyolckor mentek el, és éjjel két óra harminckor halt meg Gergely.

Óriási dolog, hogy a megpróbáltatások miatt sem keseredett meg, és képes másokon segíteni...

– Ezt megbeszéltük Gergellyel. Őt magát nagyon nehéz volt rászedni akár fényképezésre is. A jótékony célú est ügyét és megszervezését viszont nagyon támogatta. Az elsőn sem volt ott. Aznap jöttünk haza a kórházból, és őt nem vittük el. Egész nyáron azt kérdezgette, hogy anya, nem kezdesz hozzá a szervezéshez? Mondom: még van időnk, kisfiam, most már tudjuk, hogyan kell szervezni, ráérünk később kezdeni... De majdnem nem is lett belőle semmi, mert úgy éreztem, nincs hozzá erőm. A halála után két héttel eszembe jutott, hányszor kérdezte, miért nem kezdjük el... És akkor felhívtam a társaimat, és egy csodálatos estet szerveztünk. A Duna televízió rögzítette a műsort. Előtte ugyanezen a csatornán beszéltünk az estről, s bemutatták a pozsonyi gyermekonkológiai klinikát is. Végül is ez a jótékonysági est most Gergelyről szólt. Annyi önzetlen emberrel találkoztunk, hogy úgy döntöttünk, alapítványt hozunk létre.

Ilyenkor sok jó ember segít. Egyszer egy idős hölgy azt mondta nekem: az ember élete annyit ér, amennyit másoknak ad belőle. S én ezt nagyon megjegyeztem. Nagymegyer kisváros, de ilyenkor látni, milyen csodálatos emberek lakják.

Az alapítvány számlaszáma: 0192632378/0900