Mi újság a szépségiparban?

A szépségszakma nagyszabású seregszemléjét tartották Budapesten február utolsó hétvégéjén, immár 23. alkalommal. Mint minden évben, az idén is a főrendező a Stella Zrt. volt, amely a fodrász és a kozmetikai szakma egyik legnagyobb magyarországi ellátója.

A szépségszakma nagyszabású seregszemléjét tartották Budapesten február utolsó hétvégéjén, immár 23. alkalommal. Mint minden évben, az idén is a főrendező a Stella Zrt. volt, amely a fodrász és a kozmetikai szakma egyik legnagyobb magyarországi ellátója. A több mint 100 kiállító részvételével tartott nemzetközi divatfórumon bemutatkoztak az idei év szépségápolásának irányzatai, termékkollekciói, a legújabb kozmetikai eljárások. Frizura- és sminkbemutatók, workshopok, szépségápolási szaktanácsadás, kiállítás és vásár várta az érdeklődőket. Amint azt Simó Tiborné elnök-igazgató elmondta, a divatfórum célja a nemzetközi divatirányzatok hazai meghonosítása és megismertetése részben a szakmával, részben a szépségápolás újdonságai iránt érdeklődő lakossággal. A rendezvényen a látogatók új szépségápolási termékekkel ismerkedhettek meg, amelyeket a jövőben igénybe vehetnek a fodrász és kozmetikai szalonokban, vagy megvásárolhatnak az otthoni szépségápoláshoz. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az elkövetkező hetekben visszatérünk a divatfórumon látottakra: elmondjuk, milyen az idei smink- és frizuradivat, s hogy milyen új szépségápolási módszerekkel ismerkedtünk meg. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?