Mezítláb szaunába, strandra ne!

Nincs olyan, az egészséges életmódot népszerűsítő szakember, aki ne ajánlaná a szaunát, a konditermet, az úszást.

Soha nem látott népszerűségnek örvend a szolárium, a teremsport, ami után természetesen zuhanyozás következik. Ez eddig rendben is lenne, de tudnunk kell, hogy a nedves, meleg környezetben mennyi veszély leselkedik ránk. Elég egy fertőzött bőr-, vagy körömdarab, egy hajszál, amely érintkezik a bőrünkkel, s a kellemes érzéssel együtt kellemetlen kórokozót is kaphatunk.

Az utóbbi években – a már említett okok miatt – rendkívüli mértékben megnőtt a gombás fertőzések száma. A betegség a fejbőrt, a körmöt vagy a nyálkahártyát támadja meg. A szakemberek véleménye szerint minden embert élete folyamán legalább egyszer éri gombás fertőzés. „A veszély a gyenge immunrendszerű embereket és azokat fenyegeti a legjobban, akik hosszú antibiotikumos kezelést kaptak, továbbá az időseket, cukorbetegeket, bányászokat, túlsúlyosakat, katonákat, de valójában senki nincs teljesen biztonságban” – hangsúlyozta dr. Katarína Poláková, a Szent Erzsébet Onkológiai Intézet bőrgyógyásza. Még a sportolók és azok sem, akik meleg, nyirkos, sötét helyen dolgoznak, vagy hosszú ideig zárt cipőt viselnek, ahol a gombafertőzéshez megfelelő mikroklíma keletkezik. Családon belül is terjedhet a fertőzés, hiszen beteg bőrrészecskék találhatók a cipőben, zokniban, harisnyában.

A fertőzés az arcon, a fejbőrön, a törzsön és a test bármely részén, a hajlatokban, az ágyékban, a mell alatt vagy a hónaljban is előfordulhat. A kezelésre használt készítmények kínálata eléggé széles. Nagyon jók a tapasztalatok a flór tartalmú készítményekkel, amelyek hosszú alkalmazás után sem károsítják a bőrt.

Az esetek többségében a gombafertőzés akut, egyszeri és gyógyítható, de sokak számára krónikus, visszatérő és kellemetlen betegség. Sokszor nem szentelnek neki figyelmet és a környezetük számára is hosszútávon veszélyt jelent. Bár az életet közvetlenül nem veszélyezteti, jelentősen befolyásolja minőségét.

A gombafertőzés csak az egyik lábon vagy kézen is előfordulhat, ám az ekcéma mindig mindkét végtagon jelenik meg.

Mit ne tegyünk?

Aki hajlamos a gombafertőzésre, lehetőleg kerülje a fedett uszodát, inkább a természetes vízfelületet helyezze előtérbe. Ha mégis a medencét választja, mindenképpen viseljen papucsot.

Érdemes néhány szót ejteni a túl korpás hajról. A tapasztalat azt mutatja, hogy a látszólag esztétikai problémát jelentő kellemetlen pikkelyek mögött gombás fertőzés húzódik meg, amit feltétlenül kezelni kell. Ebből világosan következik a szabály: fésűt soha senkitől ne kérjünk, és ne is adjunk kölcsön. (ki)

Tünetek

a bőr viszket, ég, berepedezik, néha fáj

a köröm deformálódik, megvastagszik

egy idő után szűk lesz a cipő

Tartsa szem előtt

mindig törülje szárazra a bőrét, a lábujjak között is,

ne használja mások törülközőjét, pólóját, zokniját vagy cipőjét

már az első tünetek jelentkezésekor forduljon orvoshoz

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?