Merevedési zavar – Szív- és érrendszeri betegséget is jelezhet

erekció k

A 40–50 év közötti férfiaknál jelentkező merevedési zavarok legtöbb esetben fontos jelzőtünetei egy később bekövetkező szív-érrendszeri betegségnek – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE).

Azt írták, a fiatal és középkorú, erekciós problémával küzdő férfiaknál tíz éven belül ötvenszer gyakrabban fordul elő kardiológiai betegség, éppen ezért fontos, hogy az érintettek időben forduljanak orvoshoz, megelőzve ezzel egy későbbi szívinfarktust vagy agyvérzést.

A merevedési zavar életkorfüggő betegség, vagyis az idő előrehaladtával egyre gyakrabban jelentkezik, és mivel a hímvessző verőerei kisebb átmérőjűek, mint a szív erei, ezért az ottani érfalproblémák hamarabb nyilvánulnak meg tünetek formájában, mint a szívkoszorúerek elváltozásai. Vagyis a 40–50 éven aluli férfiak esetében a merevedési zavar gyakran másodlagos probléma, amely egy komolyabb szív- és érrendszeri betegségre hívja fel a figyelmet jóval korábban, mint ahogyan a szívpanaszok jelentkeznek – ismertette az egyetem. Kopa Zsoltot, az Andrológiai Centrum vezető szakorvosát idézve azt írta, a merevedési zavar sok esetben nem maga a betegség, hanem tünet, úgy is fogalmazhatunk, hogy a „pénisz a szív antennája”, mivel mindkét esetben érfalproblémák – meszesedés, rugalmassági eltérések – alakulnak ki.

A szakember kiemeli: minden, merevedési zavarban szenvedő 40– 60 év közötti férfi szív-érrendszeri betegnek tekintendő, még kardiológiai tünetek hiányában is, egészen addig, amíg ezt kardiológiai konzílium ki nem zárja.

A férfi egészség és a szexuális egészség úgy működik, mint a biztosítás: van egy igen jelentős önrész, ez pedig az életmód. Napi fél óra, vagy heti háromszor egy-másfél óra fizikai aktivitás szükséges a férfierő fenntartásához. Sem a cigaretta, sem a drog, a túlzott alkoholfogyasztás vagy doppingszerhasználat nem fér bele a férfi egészség fogalmába. Emellett a mediterrán étrend, a testsúlykontroll és a stressz csökkentése is kiemelt jelentőségű. Klinikai vizsgálat igazolja, hogy 40–50 éves kor között a merevedési zavarban szenvedő férfiaknál tíz éven belül ötvenszer gyakrabban fordul elő szív-érrendszeri esemény, mint azoknál, akiknél nem jelentkezik erektilis diszfunkció. Az 50–60 évesek között ez az arány 6,5-szeres, a 60–70 évesek körében 2,5-szeres, 70 év felett pedig már nincs különbség. (

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?