Még mindig tabutéma a menstruáció

menstruáció

Tavasszal tizenegy európai országban – 6000 nő bevonásával – felmérés készült a menstruációról. A dm drogerie mark társaság a véleményükre volt kíváncsi azelőtt, még mielőtt elindítja három hónapos kampányát. Kiderült: a menstruáció még mindig tabunak számít.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azokat a tényezőket, amelyek a nők egészsége szempontjából meghatározóak, ezért a nyári hónapokban erre fordítjuk a figyelmet – magyarázza Natália Franková, a dm drogerie markt kereskedelmi osztályának csoportvezetője a kampány lényegét. Szlovákiában 600 nőt vontak be a felmérésbe. 10 közül csak 4 mondta azt, hogy érzése szerint kellőképpen komolyan veszik a női egészség kérdését. Sokan mondták: fontosnak tartják, hogy a menstruációs betét ára ne legyen túl magas, hogy mindenki meg tudja vásárolni. A nők 40 százalékának az sem mellékes, hogy tartalmaz-e vegyszereket és szintetikus adalékanyagokat.

Az európai felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 60 százaléka szerint a menstruációról még mindig kevés szó esik, így a női szervezet e természetes folyamata lassan tabuvá válik. „Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, nem elég az üzletek bő betétkínálata. A siker kulcsa az, hogy nyíltan beszéljünk a menstruációról” – teszi hozzá a társaság munkatársa.

A nőknek mindössze két százaléka panaszmentes a menstruáció idején, a legtöbb nő hasfájásra, hangulatváltozásra, fáradtságra panaszkodik. Sokan gyógyszert is használnak. Bár a sportot az orvosok menstruáció idején is ajánlják, minden harmadik nő mégis kerüli a testmozgást. A megkérdezettek 35 százaléka – főleg a fiatalok – ilyenkor nem megy társaságba. A szlovákiai megkérdezettek 28 százaléka azt mondta, hogy a betétek vásárlása nem kis anyagi terhet jelent nekik: havi 6–10, 28 százaléknak pedig havi 15 euró kiadást. 

Szlovákiára is jellemző az úgynevezett menstruációs szegénység, vagyis az, hogy sokan nem tudnak hozzáférni a megfelelő menstruációs termékekhez és a témával kapcsolatos legfrissebb aktuális információkhoz. 72 százalék soha nem hallott erről a kifejezésről. „Ezzel összefüggésben rendkívül fontos, hogy az egyes társaságok tudatosítsák társadalmi felelősségüket” – magyarázza Natália Franková.

Az orvosi rendelőkben, a munkahelyeken, a továbbképző intézményekben mindenki számára elérhető ingyen menstruációs betéteknek kellene lenniük.

A megkérdezettek 51 százaléka azt mondta, hogy soha nem találkozott ilyen termékekkel. Ezért is fontos a dm drogerie markt új nyári kampánya. Minden, júniusban eladott Jessa márkájú intim betét árából 20 centet a higiéniai eszközöket tartalmazó „menstruációs szekrények” feltöltésére fordítanak.

Az üzletlánc tavaly óta támogatja a Dôstojná menštruácia elnevezésű projektet, és azóta 9 „menstruációs szekrényt” töltött meg. A nyári kampány része a népszerű dm női futóverseny is. Az ország több városában június 30-ig különféle érdekes rendezvények lesznek, amelyeken jógaoktatás, interaktív előadások és beszélgetések várják a résztvevőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?