Lelki zavar is állhat a rekedtség hátterében

torokfájás

„Beteg voltam 3 hete, köhögtem, lázas is voltam. Ezek a tünetek már javultak, viszont a rekedtség még mindig megvan. Mit tehetek ellene? Nehezemre esik a beszéd.”

A beszéd és a kommunikációs képesség életünk egyik fontos része. A hang megváltozását, tisztaságának vagy a minőségének, erejének megváltozását nevezzük rekedtségnek. Átmeneti rekedtséget, esetleg súlyosabb hangvesztést, vagyis afóniát heveny légzőrendszeri gyulladáskor tapasztalhatunk, esetleg ha hangszálcsomóink vagy polipjaink vannak, de hangszálainkra hat az érzelmi stressz, a szorongás is.

Szerencsére számos gyógymód van a hang elvesztésének kezelésére és visszanyerésére. Elsősorban fontos a hangszálak pihentetése, a túlzott beszéd kerülése. Emellett ügyelni kell a megfelelő folyadékpótlásra. Inhaláljon párásítógéppel, illetve ha nincs, a meleg gőz belégzése is segíti a gyógyulást, ahogy a meleg italok, például a gyógytea fogyasztása is segíthet megnyugtatni a torkot. A sós vízzel vagy ásványvízzel való gargarizálást is ki lehet próbálni, naponta háromszor-négyszer.

A gyógyszertárban kapható termékek közül a panthenolt, továbbá izlandi zuzmót tartalmazó pasztillák – naponta 5-6x fogyasztva – szintén segíthetnek nedvesíteni és regenerálni a hangszálakat, így visszanyerhetjük a hangunkat. A házi receptek közül a gyömbér és a citrom segítheti a légutak és a torok megnyugtatását.

Egyes esetekben szükség lehet vényköteles gyógyszerekre is. Ezeket az orvos írja fel. Ha hosszabb ideje tart a hangprobléma, érdemes hangterápiára szakosodott logopédussal konzultálni. A hangterápia a hangminőség, a légzési minták és a hangszálkoordináció javítását célzó technikákra összpontosít. Ha a hangvesztést lelki tényezők is okozzák, hasznos lehet pszichoterápiát igénybe venni. A stressz vagy a szorongás kezelése pozitívan befolyásolhatja a hangszálak működését.

Dr. Hrubá Orsolya
gyógyszerész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?