Kockázatos a szolárium

Jelentősen megnő a bőrrák kockázata azoknál, akik szoláriumban akarnak lebarnulni, állítják a szakértők. Egy 4000 ember bevonásával készült vizsgálat szerint azoknál, akik 35 éves koruk előtt kezdenek szoláriumozni, 75 százalékkal nő a bőrrák kialakulásának rizikója.

A felmérés során az is kiderült, hogy a szoláriumozók 82 százaléka ebbe a kategóriába tartozik, valamint, hogy három nő illetve négy férfi közül egy jár szoláriumba, ha barnulni akar.

A brit rákkutató alapítvány megkezdte szokásos nyári kampányát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az UV-sugarak miatt a szoláriumban való lebarnulás ugyanolyan veszélyes lehet, mintha valaki a napon ég le, ugyanis él az a tévhit, hogy a mesterséges napozás nem veszélyes. A déli napsugárzás 15-szörösét is elérheti a szolárium UV-sugárzása.

Az UV-sugarak roncsolják a bőrsejtek DNS-ét, ez pedig nemcsak gyorsítja a bőr öregedési folyamatát, hanem növeli a bőrrák kockázatát is.

A rosszindulatú bőrdaganat (melanoma malignum) napjainkban a 15–34 éves fiatalok leggyakoribb rákfajtája. Nagy-Britanniában évente közel 9 ezer esetet diagnosztizálnak, és több mint 1800-an halnak meg a betegség következtében.

Mit tegyünk a bőrrák elkerülésének érdekében?

Déli 11 és délután 3 óra között maradjunk árnyékban!

Soha ne égjünk le!

Tűző napon viseljünk pólót, kalapot és napszemüveget!

15+ faktorszámú napvédőt használjunk!

Ha anyajegyünk megváltozik, vagy kinövést észlelünk, azonnal forduljunk orvoshoz!

Az UV-sugárzás káros hatását nem lehet azonnal észrevenni, de a szolárium használata minden alkalommal árt a bőrnek, és a hatások összeadódva jelentősen növelik a bőrrák kockázatát. (BBC News)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?