Kedves kismamajelöltek,
túl vagyunk a felkészülési időszakon, s gondolom néhányuknál már „eredmény“ is van. Jó lenne, ha megírnák, segített-e sorozatunk a terhességre való felkészülésben. Érdekel bennünket az is, mi az, amit hiányoltak belőle.
KISMAMAPOSTA
túl vagyunk a felkészülési időszakon, s gondolom néhányuknál már „eredmény“ is van. Jó lenne, ha megírnák, segített-e sorozatunk a terhességre való felkészülésben. Érdekel bennünket az is, mi az, amit hiányoltak belőle.
Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy sorozatunk útmutatásait követve szeptember óta olvasóink közül hányan kerültek másállapotba. Örülnénk, ha ők is jelentkeznének és megírnák tapasztalataikat.
Várjuk
szülési szabadságon lévő olvasóink jelentkezését is, akik ezen az oldalon elmondhatják tapasztalataikat a szülés utáni nem könnyű időszakról, a kicsi gondozásával kapcsolatos problémáikról. Esetleges kérdéseikre szakemberek válaszolnak.
Lehetőséget adunk arra is, hogy a már kinőtt, de még jó állapotban lévő bébiruháktól megszabaduljanak. ĺrják meg, mit tudnának felajánlani rászoruló olvasóinknak. A mi ajándékunk pedig az lesz, hogy név és kor feltüntetésével közöljük az ajándékozó 2003 szeptember 1-e óta született gyermekének képét. De ez még nem minden! Az olvasók szavazatai alapján a legszebbnek vélt fotó tulajdonosát megajándékozzuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.